Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

39 nagy a te vétséged; ülsz érte valamennyit s kireparálod, ember leszel újra. — Hiszen, ha a feleségem élne, — sóhajtotta a nyurga betyár. — De így mire megyek haza ? Hadd veszszek itt el veletek valahogy. Borsa Józsi neki fordúlt Fütykösnek. — Látod, Misa, mi tagadás, magam is bele úntam ebbe a mi hitvány életünkbe. Nem tudtam én, mi az, amibe belefogok. Ha a betyárságom eló'tt összeakadtam valakivel s méltó volt rá : bevertem a fejét. De hogy gyámoltalanokat küldjek a másvilágra, a kik nekem soha sem vétettek, az tó'lem nem telhetik. A mit én akarok, az meglesz, ha élek, ti nélkületek is. Azért vért is ontok, ha kell, de abban ne segítsen senki, mert abban nincs osztozás. A betyár szeme lángolt, a mikor ezt mondta. Fütykös gyanakodva, irigykedve kérdezte : Oszt' sok pénzró'l van-e szó ? hallod-e, te Józsi ! — Ne félj, Misa, az nem pénz. Az valami egyéb. Az után, ha egyszer meglesz, magam is bemegyek a megyeházára s oda tartom a két kezemet, hadd verje lánczra a profósz, a ki ott van. — Hát most száz szónak is egy a vége, elválunk mi itten, úgy=e ? — kérdezte Fütykös és átlódította a vállán a bekecsét. — Elválunk, — mondta Borsa. — Bagamér beteg, láthatod; nem is betyárnak való semmikép sem. Hadd menjen haza, valahogy meggyógyúlni. Te meg olyan jó gulyás leszel, mint azeló'tt voltál, hogy a Túry uraság tinait véletlenül a magadénak nézted s eladtad passzus nélkül.