Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

31 Egyszer, talán mert mégis kitalált valamit abból a folytonos gyötrődésből, a mivel Ellát a kíváncsiság ölte, Endre arról beszélt, hogy milyen kiszámíthatatlanok a nó'k még akkor is, ha a pusztai levegőn úgy nó'ttek fel végtelen egyszerűségben, akár a rét kakukfüve. — Lásd, pedig az a gulyásbojtár, az a Borsa Józsi, a legdelibb legény volt, a kit valaha láttam, mégis ott hagyta a szeretó'je egy majomképű, borotvált bajuszu inasért. Ellának a nyelve hegyén volt, hogy megkérdi: de vájjon azért hagyta-e ott? Mégis okosabbnak gondolta, ha nem szól. Nem jó az ilyen gyanúkat nagyon elárúlni, ha a bizonyosságot kutatja az ember. — Borsa Józsinál különb legény nem volt azok közt, a kik a szemem elé kerültek, — mondta Endre, nem is gyanítva, mily érdekló'dve hallgatja az asszony. — Mióta bandája van, hallom, olyan a többi közt, mint egy fejedelem. Rózsa Sándornak lehetne utóda. Ella összerezzent. — Hát haramia az a Borsa Józsi? — kérdezte megdöbbenve. Endre zavartan csapott a homlokára. — Lásd szivem, vénülök. Most elszóltam magamat. Pedig nem akartalak megijeszteni. Csakugyan olyasféle, de nem a legrosszabb fajtából. Csak olyan szegény legény, a ki pusztázik, a míg bírja ; be=beállít egy kis ennivalóért, egy pár garasért a tanyákra, a nagyobb gazdaságokra, de nem ont vért. Itt is megfordúlt már egy pár-