Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

12 nyosan betyárok járnak s előttem titkolja az uram, hogy meg ne ijeszszen. Hozzásimult az erős férfihoz. — Szégyen volna nekem maga mellett félnem, — mondta büszkén, bátran . . . Éjjelenkint felkelt az ura s kinézett, a hogy ezelőtt, legénykorában, mindig cselekedte. Égy* szer ilyenkor Ella is felébredt. Látta, hogyan szűrődik be ablakán a holdvilág szelid deren* gése. Odakint a nyári éjszakában egy pitty* palatty vert, egyhangúan, szerelmesen. Ilyen holdas ájszakákon sokszor virrasztott zárdabeli kis szobájában is. A zárda kertjében egy pár fülemüle fészkelt s meg=megszakítva csattogott a hím. Lehetetlen volt még egyszer elaludnia, ha már felébredt rá. Most is így volt, csakhogy most a puszták dalnoka, a fürj, verte kobzát. Ugy el lehetett a mellett ábrándozni. Az jutott eszébe, hogy nagyon is óvja, gondozza az ura. Soha sehová magában nem ereszti. Ki a pusz* tára éppen nem. Oda csak együtt szoktak ki* kocsizni, kilovagolni. De még a belső tanyák környékén sem szívesen látta az ura, ha bo= lyong. Pedig ott volt mellette Leó. — Leó egy óriás ujfundlandi eb volt. Fekete, mint az éj* szaka és göndör, mint a Tisza fodrai esti szél jártakor. Erős és hű emellett. Ellát teljesen el= fogadta úrnőjéül. Endre az első napon, a mikor megérkeztek, oda parancsolta melléje. Ugy be* szélt a nagy fekete kutyával, mintha ember lett volna : „Leó, ide hallgass, ez a te asszonyod, ez a mi úrnőnk; — mellette leszel mindig, — ér=