Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

13 ted? mindig! És megfojtod, a ki bántani meri. Meg=foj=tod! Na hát, mutasd meg, mit csinál» nál ? Én most úgy teszek, mintha bántani akar» nám a te asszonyodat." így szólt s hevesen nyúlt Ella felé. Az óriás eb mély, buffogó, dühös morgást hal» látott s egy szökéssel a férfi válláig ugrott. Ott néztek egymással farkasszemet, a kutya vicsorgó foggal, izzó szemmel, szó'reborzoltan, minden pillanatban készen rá, hogy torkon ragadja a saját urát; Endre pedig bátran és mosolyogva. Ella felsikoltott; az ura megsimogatta a nagy kutya fejét.„ Jól van Leó, nagyon helyesen van!" mondta s ledobta magáról az ujfundlandit, a mely farkcsóválva hízelegte körül kettó'jöket. S Leó azóta nem is tágít soha; csak ha End» révei megy ki az asszony, akkor marad csöndé» sen otthon. Mire való ez ? Mi oka lehet ennek ? Mert hogy oka van, okának kell lenni: az bizonyos. Az éjszaka magánya olyan jó növeló'je a képze» ló'désnek. Ella mélyen meg volt győződve, hogy e mögött valami titok lappang, a mit előle rejte» getnek. Ez a gondolat izgatta, nyugtalanította. Másnap, harmadnap, negyednap folyvást csak ezzel foglalkozott. Ella megfigyelte az embereket, a helyzetet: vigyáz=e mindenki magára ? egyforma óvatos» sággal mozognak=e a pusztán ? Biz azok nem voltak óvatosak. Repczés késő este került elő a gazdaságból, és soha sem volt nála más, mint egy bot. A cselédségnek meg éppen esze ágában