Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Fekete vér

130 ettől az orvtámadástól elriadtam. Nem volt nekem való. Azt gondoltam, hogy majd a padlás» lyukig csúszom és hirtelen lemászom a lajtorján, úgy rohanom meg. Komor egy pár pillanatig szótlanul meredt a sikongató asszonyra s látszott, hogy nem tudja hirtelenében, mit csináljon. De azt könnyű volt kitalálni, hogy nem vár sokáig most már; — elszörnyedtem attól az es» hetőségtől, hogy nekimegy a feleségének, itt előttem, s mielőtt közbeléphetnék, kiszorítja belőle a lelket. Gyorsan, óvatosan indultam meg, mint a búvó menyét, hogy minél kevesebb neszszel jussak ki a zizegő széna közül. Minden jó lett volna, csak az az istentelen lyuk ne lett volna, a melyet az imént említettem. Abba beléptem s majd hogy ki nem törtem a lábamat. Ezzel a bukdácsolással azután el is árul» tam magamat. Komor úgy fordult vissza, mintha megszúrták volna. — Ki van a padláson? ordította. S a következő perczben vaskézzel lódította el a laj= torját a padláslyuk elől. — Akárki vagy is, megfogtalak, — bőgte. Majd mulattatlak mindjárt. Megsütlek egy ki= csit! Rád gyújtom ezt a viskót! Már nem volt rajta semmi emberi. Tajtékzott s be akart futni ide, ebbe a szobába, valószínű» leg a puskájáért. Talpra álltam az alatt, és sajgó lábamról megfeledkezve, kerestem a módját, hogy maga»