Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

8. Egy juhász, egy gulyás, meg egy bunyó

40 —4 BÁRSONY ISTVÁN 4 Nem volt fiatal a mi Kapás Gazsink sem és évei szaporodásával csak annál nagyobb leve lassankint az 6 méltósága. Amikor kint lakott a pusztán, csak a bojtárjával veszkődött, rendelkezett; azokkal megszokta lassan szűrni a szót; egy intéssel, egy szemhunyorítással fejezni ki sokat. Ezt a módit azután akarva se tudta levetkezni később; ha bevetődött a szatmári vásárra, nem hozta ki a sodrából a körülötte ténfergő né]) nagy mozgolódása, feszesre szegte a nyakát, széles karimájú, birkafagygyúval jól tartott kalapját kissé félfülére csapta, földig érő sujtásos juhászbundáját szőrével kifordítva, a nyakába akasztotta, — hoszszú, kampós botjának a vége kilátszott alóla, amint a földön húzta, — így járta be a térségeket, rendíthetetlen nyugalommal s követve kél gyönyörű, nagy, fehér, göndörszőrü komondora által, amilyeneket most már csak magnak tartogatnak itt-ott. mint egy kiveszőben levő remekfaj utolsó mohikánjait. Egy ilyen szatmári vásáron történt vele a következő eset: Amint megy, mendegél a csizmadia-szín felé, hogy valami jó patkóstalpú csizmát szerezne be magának a télre, hallja fél füllel, hogy holmi úr-félék összesúgnak a háta mögött: — Ejnye, be' szép két kutya! ejnye, micsoda gyönyörű állatok! Szörnyen föltámadt benne az önérzet; még peczkesebben lépegetett s csak úgy oldalvást pislogva nézte, hogy hát csakugyan az ö két göndörszőrü komondorának szól-e a dicséret. Nyilván annak szólott, mert más kutyafajzat nem volt a közelben, ha csak az a feketeképú, borzashajú, sólyomszemú, settenkedő alak nem, aki egy dróthurokkal húzódott ravaszul az egyik gyanútlan komondor felé. Egy pár ácsorgó gyerek észrevette a sintér szándékát s egyikök lelkendezve súgta Kapásnak: Vigyázzon bácsi! mindjárt megfogják a ku tyáját. Az öreg számadó röstelte volna, hogy ebben a sokadalomban nagyobbat mozduljon s azzal magára vonja a figyelmet; beleharapott a pipája szárába s foghegyről szólt ki a bajusza alól: — Az ír kutya, vigyázzík mayára! Azzal ment tovább, isteni nyugalommal. Még a kampós botját se emelte meg; még egy kacsintással se nézett hátra. Abban a minutumban el is kapta a sintér az egyik komondor nyakát a dróttal. A nagy, erős kutya nyiffant egyet, azután olyat szökött