Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

6. Egy kis pusztázás

30 tatja a fogát lompos, megvedlett nyári ruháján. Aztán restül kezdi emelgetni egyik hátulsó lábát a tarkója felé. Ott is viszket. De az öreg csontot nehéz már hajlítani; a lustán mozgó láb csak az üres levegőbecsapkod néhányszor, nem éri el a megvakarandó pontot. A nagy szürke kutya négy lábra áll, ránt egyet a vállán, mintha azt mondaná: »csak csipj, ebadta; bánom is én.« Körülnéz, indul; hamarosan végigüget udvaron, kerten. Sehol sincsenek. Még a nyomukat is elfújta a szél, felperzselte a kánikula. Farkas unatkozik s éhes is kezd lenni. Csak azt a Miska gyereket ne hordta volna el a manó! Azzal egész nap el lehet bolondozni, kihordaná az az ö játszópajtásának az egész kamarát. A zsiros kenyérnek csak a belét falja a finynyás, a héja, — a java, — a Farkasé. A kis gazda nagy úr itt, annak keresik kedvét, azt kényeztetgetik, az parancsol ám az öreg gazdának is. Vakkant keservében a vén kutya, hiába minden, nem hallani most: »nye Farkas, nye kutyus, adta teremtette!« A házsártos kis gazda kitudja: hol, merre bóczorog. A szomszédéknál is csönd van. Ott különben is nagyon sehogy se jó a világ sorja. Hol van békesség a háznál, hol nincs; mindig pöröl az aszszony s mikor az embör káromkodik: egy vékonyhangu sovány kuvasz vonyít ijedtében az égre. Ilyen bitang jószággal nincs mit barátkozni, a ki a saját gazdáját is megugatja. Még legokosabb vón tán pusztázni egy kicsit. A tengeriföldön jól el lehet bújni egy csö zsenge kukoriczával; olyan annak az íze, mint az édes tejfölé. Oszt" valami vakszerencse egy meglapult süldöcske fekvéséhez vezethet; a töklevelek alját kell csak szemügyre venni, megszaglászni. Farkas nekivág a nagy rónaságnak; oldalgó tötyögéssel kezdi végigmérni a tarlót, a melyen túl a tengeriföld zöldes-sárga erdeje látszik. Zabtarlón bandukol; a kései aratás sietsége látszik itt a kasza munkáján: magas szalma födi a letarolt földet. A szalma közt csimbókosan fonódik össze a futószeder erős indája. A kereszt még mind kint van; egyiken-másikon valami madár gunynyaszt; ehol is egy zöldtollu kalangya-varjú; addig zöld. a míg ül, mihelyt felröppen, megkékül. Ott meg a fésűsen lehajló zabkalászok fölött egy sordély veszekszik egy gebicscsel, hogy kié legyen az a kövér tücsök, a mire egyszerre vetettek szemet mindaketten.