Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

6. Egy kis pusztázás

4F EGY KIS PUSZTÁZÁS 431 Valami nagyon mozgatja a sűrű, magas tarlót. Farkasnak megdobban a szive, elfelejt kalangya-varjút, gébicsét, sordélyt: ott a szeme, a hol legjobban zizeg a zabszalma. Nini nyúl, nini nyúl! Micsoda gyönyörű süldő! — Ahun! ahun! ahun-ni! — csahol Farkas torkaszakadtából s utána ered az anyányi nyuszinak; nem törődik már vele, hogy a sok kódustetú mind beleragad a csuhájába, s rojtokban csüng le farkáról a rátapadt bojtorján; csak biztatja magát fene nagy reménységgel: — ahun! ahun! ahun! A zöldcsóka megriadva száll el a kereszt tetejéről, a tüzessé fülledt levegőben csakugyan annál kékebbnek látszik, minél meszszebbre jár. Farkas lihegve áll az árokparton; már nem látja a nyulat, elsurrant az előle végképen; a nagy mafla kutya olyan furcsán fülel, hogy egy arra szálló fecske hangosan kikaczagja. Bizony a fecske is pihen most, alig látni egy párt a nagy ürességben; alkalmasint kései költési! fiókok várják otthon az ebédet, azokért muszáj dolgozniok az öregeknek még ilyen forró délben is. De jó a többinek, a melyik már rég felnevelte a csemetéit! Azok most pihennek, árnyékba húzódnak, a lombos eperfa ágain csicseregnek. Majd ha kihűl egy kicsit ez a nagy melegség: szárnyra kap valamenynyi s lenge, suhanó repüléssel kalandozza be a rétek vidékét, a hol milliárdjával terem a szúnyog. Farkas bevált az árokpartról a tengeri közé. Ott sincs hűvös. A levegő megrekedt, minthogy egy csöpp szellő se bujkál; a gazról régen felszívta a meleg a harmatot: úgy konyul le a vadmuhár kalásza, mint a bánáti búzáé aratáskor. Csak a töklevelek hatalmas zöldjén nem tud kifogni a meleg. Azok nedves, zsenge száron terpeszkednek el s olyan sötét árnyékot tartanak magok alatt, hogy ki kell veszni onnan a napra vágyó gaznak. Óriás zöld tökök pihennek a levelek között; némelyiken kezd már kiverődni az aranysárga folt, a mi egyre terjed, amíg csak be nem futja, meg nem öli a zöldet. Sárga tökvirág nyit sok helyen; a mi abból terem, legfeljebb »uborkának« lesz már jó az idén. Farkas műértő szemmel vizsgálgatja a kóczos végű tengeri csöveket. Ihol egy ni, a melyik elég zsengének Ígérkezik. Szakálla üdén, zöld selyemként göndörödik ki a cső hegyén. De mi a manó csiklandozza az orrát anynyira? Valami kellemetlen, utálatos búz, a mit jól ösmer, de most nincs tisztában vele, hogy honnan kerülhet ide. Szemügyre veszi a gazt; ahol a töklevél, oda dugja az orrát.