Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

3. Borbolya ruczázik

14 V BÁRSONY ISTVÁN IF majd hanyatt vágódott ijedtében, mikor egy csapat fogoly nagy riadással röppent fel előle, de azért ő nem lőtt se fürjre, se fogolyra. Egyáltalában nem tudta a madarakat röptében lőni. Egyszer a »Pocsogó« szélén mégis elragadta a szenvedélye. Egy nagy tőkerucza szállt ki előle a sás közül, hápogva, s Borbolya, a ki akkor már egész délután hiába csatangolt, ráduplázott. Az isten tudja, hogyan történt, elég az hozzá, hogy a pompás gácsér lekalimpált a levegőből s nagyot czuppanva potytyant bele a sekély vízbe. Uczczu! neki ragaszkodott a kántor s vágtatott oda, a hol a ruczát leesni látta. A gácsér nem volt sehol: csak szárnyalva lehetett s nyilván elúszott. Borbolyát néhány perezre sóbálványnyá változtatta ez a csapás; de hirtelen feltámadt benne a makacs düh, mely azt harsogta fülébe, hogy a rucza az övé, ne hagyja: s abban a reményben, hogy az alattomos állat valamelyik szomszédos zsombikban lapult meg, vadul kezdett körben száguldani, hogy kiriaszsza. El lehet képzelni, hogy milyen figurává változott már a tizedik ugrásnál. A sárgás mocsárvíz felcsapott a nyakáig s öszszefente, benedvesítette a ruháját. Addig szeleskedett, amíg elcsúszott s beleszorult a lába egy lyukba, orrabukott, s úgy került megint felszínre, feketén az iszaptól, mint egy szerecsen. Hozzá erősen fújt és prüszkölt. Ez a nagy lárma és szokatlan zenebona alaposan megháborgatta a »Pocsogó« csendjét. A síkvíz környékén levő nádasból egyenkint és párosával kezdtek kiemelkedni a libanagyságú tőke-ruezák s úgy kóvályogtak Borbolya felett, hoszszú nyakokat tekergetve, mintha fejcsóválással akarnának kifejezést adni ily viseleten való megbotránkozásuknak. A kántor, miután puskája beázott, szégyenkezve czammogott ki a vízből s lehetőleg félreeső utakon vette hazafelé a direkeziót. De a »Pocsogót« jól megjegyezte. Látta, hogy ez az alig tíz holdnyi lapos valóságos gyülekező helye a környék vizi vadjának; tapasztalta, hogy minden szárnyas vad közül egyedül a rucza az, a melylyel fegyverrel a kézben el tud bánni, s feltette magában, hogy ezentúl a ruczázásra adja magát, kipusztítja a »Pocsogó<-ban tanyázó egész ruczakolóniát. Otthon elmondta élményét a feleségének. Hallgatott volna vele, de egyrészt magyarázatot kellett adnia nyakig sáros állapotáról, másrészt