Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

2. Jó barátok

a BÁRSONY ISTVÁN 4 akart befarolni a venyige közé, lecsillapodott s kérlelni kezdte: »nono szivemI nem téged gondoltalak!« A csacsi lekonyította a fülét, meglóbálta roszszúl vedlett fejét s nem törődött azontúl mással, csak a pőcsikkel, amely egyre oda csapkodott a véknyához. Máshol úgyse tudott volna beleragadni a súrú szamárszőrbe. Csöndes volt az egész szőlőhegy. így nevezték, pedig a domb-mértéket is alig ütötte meg. Még csak egy gyümölcsöt szedő fehér cselédet se lehetett látni; a kerülő bizonyosan valamelyik gádorban nyújtózkodott, bátran pusztíthatta a rigó a gohért. Lépésközben nagyokat kanyarított Bandi a hátsó lábaival, úgy akarta ledörzsölni magáról a vérszívó rovart. Egy helyen egy jókora csiga mászott előttök az úton: Borbolya gyöngéden félrepiszkálta, nehogy rálépjenek. Jószívű volt az istenadta s ha a maga sorsára gondolt, minden'gyámoltalanság meghatotta. Mikor a csiga mellett elmentek, dörmögő hangon biztatta a nyálkás állatot: »csigabiga nyújtsd ki szarvad, mézet adok enni, tejet adok inni;« de biz' a csöndes jószág nem akart neki szót fogadni, hát megint csak viszszaterelődött a figyelme a kedves csacsijára, azt czirógatta, dédelgette. Nem ok nélkül szerette a csacsit. Valahányszor az aszszony megharagudott: vagy egyik vagy másik »házbelin« töltötte ki az indulatát. Sok verés jutott a szegény csacsinak s olyankor Borbolya csak is azt nézte, hogy amenynyire lehet, ne éppen a képébe kapja a röpülő poharakat és tányérokat. Körülbelül egy fátum üldözte mindakettőjöket. Menynyire megbánta már, hogy elvette ezt a jómódú özvegyet! Micsoda dolog is az, hogy minden falat ételét, minden pohár borát felhánytorgatja?! Kivált a bort, mert az igazán sok fogyott. A Borbolya tiszte volt tudniillik a pinczekezelés. Az aszszony a hajától már alig tudott járni, nem tehette meg minduntalan a hoszszú utat, hát kénytelen volt a pinczét az édes urára bízni. Mikor látta, hogy Borbolya berúgva kerül elő a csobolyókkal, csúnyán leszidta s következő héten — ellenőrzőnek — elküldte vele a cselédjét is. Akkor meg mindaketten részegek voltak, mire megjöttek, s mi több, az egyik csobolyó tartalmát is megitták az úton.