Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

1. A balázsi réten

6 imbolygó nádbugák barna mezősége felé, amely között ködbe veszó távolságban egy kazal ágaskodott a gémek szállása táján. Ott puha, bársonyos lápi mezőség van. Aki odatéved, a nedves, süppedő talaj dús füve közül legfeljebb néhány bogarászó sordélyt rebbenthet föl; az apró szárnyasok felülnek mind a kazal tetejére, de onnan is csakhamar tovább röpülnek, ide talán soha többet viszsza se jönnek, hisz' az ó utjok most már a költözés nagy utja? — Mióta van itt, öreg? — Vagy huszonöt éve van már annak. — Jobb világ lehetett itt régen. — Egyforma a világ. Régen is szegény ember volt a szegény ember. — Hát Fülöpkén (Fülöpszálláson) mikor volt utoljára. — Akkor, amikor legutoljára! Nem is mék oda többet. (Notandum, egy jó félórára volt a község.) — Tán csak nem haragszik a Fülöpkeikre? Nem én, de igen öreg vagyok, nem nekem való a lótás-futás. Hát oszt' hogy él itt. ameddig meg nem hal? — Szólót kötözgetek: eltelik á tavasz. Learatgatom a kis földemet; elmúlik a nyár. Szüretelek: oda van az ősz is. Azután következik a tél: begyújtok, melegszem. így oszt" elfogy lassankint az élet. A borunk is elfogyott. Ideje volt. hogy felczihelödjünk. — Isten áldja meg kendet. Kakas András. — Áldja meg az Isten magokat is. Szívesen látom ám akármikor; látják, van itt minden. Nemsokára már jól lent jártunk a balázsi réten. Hogy viszszanéztem a Kurjantóra: már csak elmosódott alakja látszott Kakas Andrásnak az akáczos táján. *