Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

1. A balázsi réten

HÍ A BALÁZSI HÉTEN IF 5 Se szól, se beszél, csak elővesz a tarisznyájából egy tele üveget. Az orrom alá tartja. Bor van benne! — Hm! ördöge van Pál úr, — de ehhez víz is kéne. — Víz kéne? hozok én! — szólal meg erre valaki a magas fű közül. Az egész Kurjantóban sincs olyan forrás sehol, mint az én kutamban. Egy töpörödött emberke állott fel a búvóhelyéről. Keskeny, vékony termete szinte öszszehorpadt a saját gyönge vállai súlyától; lengő, ezüstös haja arasznyira csüngött kucsmatetejű kalapja alól. Hanem az arcza vidám volt, mint egy húsz éves legényé. — Kicsoda maga, bácsi? — Kakas András vagyok, megkövetem az urat. Megszortyogtatta a pipáját, egyet pördült s mire jól körülnéztünk, már itt volt egy nagy korsó vízzel. — No, Kakas András, az Isten éltesse kendet; ímhol egy pohár jó borocska. — Köszönöm, köszönöm! bár mindig így éltetne. — Ugyan mióta élteti már, ha meg nem sértem a kérdezéssel? — Nem is a kérdözés sért, hanem az évek sokasága. — Vájjon hány az a sok? — Majd száz! — Nono, bácsi! nem tódít egy kicsit? — Engedek belőle, ha épen muszáj lenne. Hát aszszony van-e a háznál? — Van egynehány. — Tyhú! Fékom! csak nincs kend török hiten? Legyintett egyet. — A többi a fiaimé, — mondta. — Vagy úgy! hát az öreg anyjok hány esztendős? Hajh! az még menyecske! (hányivetien rántott egyet a vállán). — S mióta vannak együtt? — Minek tagadnám? Van már vagy negyven éve. (Súgva.) De nem ö vala az elsőm! — Meg kéne kínálni őt is egy ital borral. Megint lökött egyet a vállán: — Nem igen jöhet, mert éppen köszvénykedik. (Hamisan mosolygott.) Oszt' lám, féltem is egy kicsit. . . A felséges őszi verőfény meg akarta mutatni, hogy milyen is volt a nyár. Csupa öröm volt itt hűsölni s elröpíteni tekintetünket az örökké