Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Burjánt kinevezik

o f Ha a tiszttartó úr valamelyik kisasszony leányában tudott volna maga iránt érdeklődést kelteni! . . .Hajh, ki tudja, milyen gyönyörűen, gyorsan érte volna el a czélját. Persze, az idősebb tiszteket agyonütni senki kedvéért sem lehet, hogy helyet csináljanak az ifjabb nemzedéknek. De egy kis jóakarattal lehet uj ispánságot szervezni a végső szükségben. Nagy uradalmakban, ahol a belterjes gazdálkodás fokozása még messzemenő eredményekkel járhat, kínálkozhat erre igen becsületes mód, aránylag elóg könnyen. Csak lenni kell valakinek, aki lakarja és tudja is megcsinálni. De ugyan ki törődött volna Burjánnal, 'akiről mindenki tudta, hogy a jegyző leányának udvarol, azt veszi el majd egyszer?! Bizony csak — „majd egyszer !" Addig még sok jégverés, sok szárazság és rengeteg sok napszámfizetés; lesz, amire az olyan hovatovább szórakozottságra^ hajló öreg irnok majd-mindig ráfizet Pedig ez a Burján! a legmegbízhatóbb legeszményibb ember volt a világon, aki a dolgát nemcsak értette, hanem szerette is. Csakhogy amikor körmönfont módon kétszer is pretereálták, akkor elkezdett megsavanyodni, elkeseredni és csak annál inkább rosszabbodott a kedve, mert a jegyzőéknél örökös volt a kipattanó panasz, hogy ha Erzsikének ez a viszonya nem lett volna, már régen férjhez mehetett volna, hisz ketten vagy hárman kérték a környékről. Erzsike akkor volt tizenhatodik esztende-