Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Burjánt kinevezik

5TÖ jében, amikor Burjan elérle a ImszonkeL'tőf. 'Azóta van köztök, ami van. S azóta tizennégy évnél több telt el. Tizenhat meg tizennégy az annyi, hogy azt egy szegény leányzó a maga életkorának már be nem vallja. Mit szenvedtek ebben a hosszas, kegvetlen várakozásban, azt le sem lehet iyni. Eleinte ketten búslakodtak (csak a szerelmök heted iknyolczadik évében kezdték el,) azután restelték egymás előtt és inkább magoknak tartották, ami fájt nekik. De az Erzsike szeme sokszor volt vörös a — náthától. Burján pedig mindjobban lecsüngette a fejét, lígy ment ide-oda, hogy szinte félni lehetett a komorságától. Hova lett a fiatalság, hova az ambiczió, a vidámság, a remény ?! Amikor mndez jóformán elfogyott, akkor beütött végre a szerencse. Meghalt egy öreg ispán és minthogy a tiszttartó úrnak már régen nem volt. férjhezadandó leánykája, (valnmenynyi konty alá került eddig), végre kinevezték Burjánt ispánnak. Láttam, amikor megkapta a kinevezését. Kern is akarta hinni. De azért nem örült. Vagy legalább egy csöppet sem mutatta. Mintha azt gondolta volna magában: ,,Tgen ? no jó; igy is jól van; különben pedig mindegy már, no!!" Elment aztán a menyasszonyához, megyinni neki az újságot. A szegény ránezosképii idős leány, az