Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A czimbora

so abun akarsz. Oszt' annak erigy egyenesen neki. Akó ájncz-czváj ! ájncz-czváj! maxrss! Elindul a század, — meg hogy a direk' czió balrul vót, ahol én, mint legkisebb, álltam a flüglin, — s hát ime, csak ugy tántorog s sor, mintha mindnyájan tökrészegek volnánk. Én vezettem üköt, hol jobbra, hol balra. — Halt! halt! megállani! ordit kapitány űr Gizella. Mit csinálsz, te Ivóza ?! hun a dl rekczió ?. , Hát akkotr odamutatok egy var jura, amelyik: egy nagy fán hol erre, hol arra az ágra isnkedlett — \ variul a varjú! vijjogott Gizella kajpikány úr., kékülve, zöldülve. Megsarkantyúzta a lovát s elkezdett köröskörül száguldani a mezőn, mint a bolond, s aközben csak siránkozott és jajgatott: tufferflux! a varjú! direkczil a varjú ! Kóza — varjú! varjú! varjú! Ezért is becsuktak. Ho lám, hát ilyen a

1 gyöngyélet. Tudja, meg, aki még nem tudta. , Kaczagtam. A czimbora csudálkozott. — Mi van ezen nevetni való ? Amikor a sánta Katónak elmondtam, könyezett, ugy sajnált. — Hát mégis csak JÓSZÍVŰ asszony az á Kató. — Keni asszony, .lány az. Eérjliez mehetnékje van szegénynek, oszt ha biztatom: elveszem, akkor több zsirozót kapok a paszulyra. — Hátba igazán el is venné ? Kern járna vele rosszul czimbora. Lám, Kató tud főzni. «— Tud £ii

s'n

J- tud főzni! - Mit érne a^