Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Schlick és Wrack

M kutyát kerestem megyeszerfe. ígértem: érte fűtfát, meg ráadásul egy malaczos koczát. Egyszer nagysokára beállít hozzám egy erdészféle ember s hoz magával egy vizözönelőtti szörnyeteget. Csúnyának gyönyörű volt az ebadta vizsIája. Térdig lógott a füle s nagy, búskomor fejét álmosan lóbálta maga előtt. Egyre kaffagott, ha kellett, ha nem; a termete fölért egy! dán doggéval, olyan nehézkes, és izmos vala.

; Hosszas, kávébarna szőrét örökké felborzolta a hátán, s ha az ember a szeme közé nézett, mindjárt morgott és vicsorgatta hozzá a fogát. — Ihol a „jó vizsla", mondta az erdészféle ember. Ráösmertem a német vizslák egy hasonlíthatatlan díszpéldányára. Ha Hoé idejében vol6 német vizsla: akkor ilyen lehetett.; — Vizslának vizsla, azt látom, — mondok, — de jó-e? . , « Jöjjön ki az úr, próbáljuk meg, szakított félbe az emberem. Ez becsületes beszéd. Ez nem akar macskát zsákban árulni. Jól van, próbáljuk meg. Kimentünk egy közel levő gazosba] „Wrack"-kal. Amint a gazdája kieresztette, mintha kicserélték volna. A lompos nehéz állatból egyszerre fiatalvérii dalia lett. Hagyszerüen keresett. Ami vadlat talált, megállotta. A nyúl után nem futott. Megtetszett a kutya. Az ösmeretlen yadász ekkor rukkolt ki az igazsággal. Kern Bársony István: Vadásztáska. 2