Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Schlick és Wrack

19 kell neki a malaczos koeza. Hein adja ő a kuy tyáját egy egész csürliéért sem. Hanem záloga kan liagyja nálam. Adj ak neki kölcsön huszonöt forintot. Amig azt vissza nem fizeti, (ugy sa lesz nagyon hamar) addig használjam a kutyát. Megegyeztünk. Az erdész elment s Wrack ott maradt nálam. Másnap mindjárt, kedvem támadt egy kis vadászatra. Vállamra vettem a puskát s liíttam Wrackot. Kedvetlenül, gyanakodva, vonakodva kullogott utánam, akárhogy édesgettem. Hja, természetes, hisz' nem szokott még hozzám. A területen is csak ugy oldalgott, settenkedett, semmi hasznát se vettem. Utoljára is el kellett szánnom magamat, hogy egyedül vadászom. Hern törődtem a murezos állattal!, a mely semmiféle szép szóra sem akart hederiíteni, sem hozzám jönni, sem szót fogadni. Mérgemben legjobbnak hittem, ha ugy teszek, mintha ö ott se yolna. Elkezdtem bújni a gazt, hogy legalább egy rongy nyulat ugrassak. Ugrattam is, meg is plezuroztam alaposan. Láttam, hogy száz lépésre se viheti a löyést, de minthogy a nagy siskafühen könnyen, elveszthettem, s minthogy Wrackra egyáltalában nem számíthattam, ma: kurta galoppban kezdtem loholni a nyulam után, hogy majd mégegyszer belédurrantok s végképp elcsöndesitem. Hagy dühös dohogás állított meg. Megfordulok. Hát látom Wrackot, amint vágtatva, felöleseket ugrik magasságban s keresi ö is, hogy merre lehet az én sebzett nyulam.