Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A gonosztevő nyomán

133 A tel az igazi, a Havas, de nem

1 szigörtí 'tel. Akkor egyszerre vidám képe van a világnak', hiába mondják, hogy a tél a természet tetszhalála. Igaz, hogy zöld lomb meg virág nincsen. De a szem gyönyörködik a csillogó tájékon ; az ember tele tüdővel szívja a ködtől megtisztult pompás friss levegőt; a puha havon szinte száraz lábbal járunk; az őszi lombra hullott lió feliér bokrétát mutat a fán; az állatélet megelevenedik s a rejtőző vadakra is künynyebb rajok találni. Csiperke Jankó már betek óta várta a' szűz havat. Amig az őszi sár uralkodott, addig folyvást lehangoltan görnyesztette meg amúgy is kis termetét, ami miatt a „Csiperke" tréfás nevet kapta. Eredetileg Erős Jánosnak hívták, de még ebben is mintha egy kis csúfolódás lett volna, mert biz' ő nem volt mértéken tul erős. Ötvenöt kilót nyomott s ezzel bizony nem sokat lehet elkezdeni. Ugyan mi eshetett az ötyenötből a biczepszere? Most a friss hó láttára hirtelen megéledt, kiegyenesedett. Már tudta, hogy lesz neki mulatsága. Most sok olyan foglalatossága akad a vadőrnek, amihez csak az igazi tél juttatja. Tegnap már fagyott, sőt tegnapelőtt is. A hó kemény földre hullott, tartósnak Ígérkezik. Most lehet majd pompásan nyomozni, ragadozót pusztítani, amiből a lövődij fejében jó haszna van az ilyen embernek. Amig a házikójából kilépett: már várta a pitvarban szálkásszőrü vizslája, az öreg Brúnó.