Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A gonosztevő nyomán

A GONOSZTEVŐ NYOMÁN. Csiperke Jankó kiugrott kemény ágyából s elkezdte az álmot a szeméből kidörgölni. Még sötét volt, de azért ő megérezte már, bogy mindjárt itt a hajnal. Az ablakhoz ment, amely nem volt lefüggönyözve. A homályos üvegen át valami derengett. Csiperke csak ugy, egv szál ingben, kinyitotta az ablakot, s akkor kiáltott egyet öröméhen. Azt a derengést a friss hó okozta. Fehér volt a világ, az éj jel esett. Csiperke Jankó megborzongott © hamar betette az ablakot. Azután nagy sebbel-lobbal öltözködött. — Sziiz hó! sziiz hó! — mondogatta magában megelégedéssel. Az ilyen' szegeny vadőrnek, aki még a falutól is messze, valahol az erdőszélén lakik, esemény az, ha a sokáig tartó unalmas öszi feketeség után egyszerre beköszönt a csöndes, tiszta, egészséges, szép tél. A késő ősz az egész esztendő legszomorúbb szaka. Akkor már semmi sines, ami örömmel járhatna. A földön sár-sár mindenütt; az erdő fái szomorúak, csupaszak; az ég felbős, ködös; halálos unalom és levertség fogad, bármerre nézünk. Még a vadállatok is eltűnnek, elbújnak. Az ember olyan nagyon egyedül érzi magát.