Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Schlick és Wrack

14 Tulaj donképen ekkor értettem meg, Iiogy minő nagy hunczut. Olyan bolondnak tetszett előttem a dolog, hogy a világért sem árultam volna el. Ilisz' ezzel a kutyával még

1 sok mulatságom lesz, gondoltam maganuban. Otthon kilopott a konyhából egy) darab spékelni való szalonnát; lenyelte, aztán hamar kifeküdt az árnyékra, mint akinek semmi köze sincsen a konyhához. Egyszer csak veri a bent settenkedő kuvaszt a szakácsné s bőszen kiabálja: ,,kell szalonna? kell?!'' Schlick félszemmel arra bandzsitott, de egyébiránt meg sem mozdult. Másnap éppen akkor kezdtem megfigyelni, amikor becsalogatta a másik kuvaszt a konyhába. Valósággal hívta. Ehhez különösen értenek a kutyák. 11 odri bement vele, s egyszer csak látom, hogy Schlick kotródik kifelé valami zsákmánynyal. A pajtását ott hagyta kezesnek. Azt, is csakhamar megverték ő miatta. Velem is megpróbálta egyszer, hogy vadászaton váljék bénává. Egy szép falka fogoly szállott be a vágás egyik sűrűbb részébe, ahol sok volt a vadkomló. Azon Schlick csak nagyon nehezen tudott keresztül vergődni, de hát kénytelen volt vele. Ivíildöm : „keresd ! hozd el!" Rám néz, azzal a fájdalmas bamba nézéssel, amit már ösmertem. Mintha azt mondta volna: de hát nem sajnálsz? Kezd, szegény