Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Schlick és Wrack

12 nyöszörgéssel engedelmeskedik. Fájdalmasán: tűri, hogy tapogassam, simogassam ,,betegé testrészét. Reha feljajdul, mintha mondaná; ott fáj, ott! Mi aztán sajnálkozunk és megállapodunk abban, hogy minden hiába, ma nem lehet vadászni, mert Schlicknek fáj a lába. Ezt kivált olyankor tapasztaltam, ha a komával vadászgatunk együtt. Most is igy volt. Schlick egyszerre megsántult. Mem szóltam, de tudtam, hogy csak alávaló szédelgés töle az egész. Mert gyűlölte a komái, s ahol csak tehette, lenézte és elfordult töle. A koma tudniillik gyönge lövő, de annál többet eszik. Mines arra eset, bogy a szeredásban maradjon valami, ha ö egyszer elkezd olemózsiázni. Schlick akkor mindig koplal, mert még a kenyér héját is megeszi a koma. Próbáltuk már vele, bogy kótszerannyi ennivalót pakkoltunk a számára. Mindegy volt. Azt is megette az utolsó morzsáig. Es látszott rajta, bogv azért még enne, ba volna miit. így hát csak a rendes porcziót vittük. Schlicknek, a koma mellett úgyis koplalnia kellett. Es ezt megjegyezte az élelmes kutya. A koma ma különösen eleméhen volt. Elhibázta volna a gránárimnöt is; de azért minden lövése után biztatta Schlicket: „apportI; hozd el!" Egy félóráig is. elkerestette vele a semmit. Hiába láttam a saját szememmel, hogy beleduplázott a fogoly falkába, anélkül, hogy egy is leesett volna, azért ö csak apportiroztatott. Most is kijelentette, hogy legalább