Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643
Farkaskaland
110 akkor ébredt fel, mikor életredialálra keresték, bogy fogjon be már, mert indulni kell, haza. Ilyen emlék után nem sok örömmel gondolt az öreg a Kaszás-majorbeli karácsonyra. Az út szerencsére elég jó volt, s minthogy a múlt téli eset után mind a két oldalou beültették fával, nem kellett attól tartani, hogy elvétik a helyes irányt. A múlt téli eset abból állott, hogy egyszer, egy ilyen liavas este félre talált hajtani János és a nagy egyformaságban a vastag havon, úgy clbóczorgott, hogy reggel-' felé érkezett haza, félig megdermedve. Azt biz' a lovak sem köszönték meg neki. Simábban ment a dolog ezúttal. Marcsa jókedvvel ügetett, mintha kicserélték volna. Nem volt ijedős, hisz egy veréb se került az útjába. Csak szeleskedett egy kicsit; bántotta a hó, ami egyre sűrűbben hullott. Attól prüszkölt és nyugtalanul rázta a fejét. A téli este éppen olyan volt, mintha éjszaka lett volna. Deczember huszonnegyedikén öt óra után már nyoma sincs napvilágnak, fel" hatkor pedig kész éjszaka az idő. A magányos pusztán már ugy volt, mintha éjfél lett volna.' Szomorú jajgató nótákat sivitott bele a szél a nagy némaságba. * 'Feleúton lehettek, amikor hirtelen zökkent egyet a szánkó s a lovak nagy horkolással gabalyodva össze, megállottak. Vödrös kasznár úr majd hogy ki nem esett. Felébredt álmodozásából s kiabálni kezdett: Mi az isten csudáját csinál maga, János ?
