Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Farkaskaland

108 rohanással röpültek ki a száján; nem is lehetett" jól érteni, hogy miket mond; de, hogy nem' jókedvű gondolatok elevenednek meg a nyelvén, az iránt bizony nem volt kétség. Vödrös kasznár űr megcsóválta a fejét s balkan dörmögte magában: no még ilyen zajjal házat kormányozni sose láttam. Azzal ment befelé, egy kicsit átöltözni, mert karácsonyestére készült Harságihoz, a Kaszás'major ispánjához, aki nem ilyen komor agglegény-életet élt, mint ö, ellenkezőleg, egy sereg gyereke volt s igy már azok miatt is karácsonyfát kellett csinálnia. Az istállóban lomlián czihelődött eközben János, a vén parádés. Felrakta a hámot a lovakra s mérgesen szítta a fogát. ,,Hogy éppen ezt a Marcsát fogatja be, szuszogta elégedetlenül, mikor olyan ijedős dög, oszt a hideget se állja". De azért csak engedelmeskedett s egy kis negyedóra múlva előállott a 'szánkó. A csörgők hangjára kifutott a konyhából Erzsébet. — Hát maga mi azt isten csudáját csillái? kiáltott az öreg kocsisra. Meglátta a parádés szánkót, — vagy úgy ? — mondta fitymáló hangon s nekifordult a kasznárnak, aki lábzsákkal a kezében, bundával a hátán iütt ki a házból. — Hát mégis el tetszik menni ? pedig csináltam ám mákos csikót mézzel. Jó, jó, csak oszt valami baj ne legyen belőle; tavaly is ebfce' hült meg s nyomta az ágyat .vagy kótj