Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Schlick és Wrack

SCHLICK ÉS WRACK. I Két híres kutyajellem.) I. SCHLICK. A nap ugy sütött', mintha fizették volna erte. Arczomról patakzott a veritek. A kánikula dőzsölt rajtunk. Peres, a kondás, maga is a liid alá bujt, nemcsak a malaczai. Ott sár volt, meg árnyék. Mi pedig csak ballagtunk ketten a komával, aki majdnem éppúgy lógatta a nyelvét, mint Schlick, a félszemű vizslánk. Ez a Schlick a legnagyobbszabásu gazember, aminőt valaha láttam. Művésze a te! tetősnek és lépten-nyomon kitalál valamit, amivel becsapjon bennünket. Reha sántaságot tettet; felemeli az egyik hátulsó lábát s szomorúan koczog mögöttünk. Erre azt várja, hogv igv kiáltsak fel: ,,nini koma, szegény Schlick megsántult, ma nem lehet vadászni!" Schlick az ilyen beszédet jól érti s ravasz lmnyorgatással sunyit rá. Ugy tetszik nekem ilyenkor, mintha kajánul mosolyogna, amint a fejét lecsüggeszti és maga elé dohog. IIa odahívom magamhoz és mondom enki: add a lábadat, — keserves, halk