Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

6 Bársony István a tájt, ahonnan mi ide vetődtünk, vércse libeg; ahová lecsap : a rónaság sikja az. Buzogányos béka áll őrt egy darabon utunk vonalán. Ezek a nehézfejü őrök is el-elmaradoznak nemsokára: már benne vagyunk a láp labirintjában. A nyers erő itt keveset érne már, a kapaszkodás ösztöne meg nem mentene az elsülyedéstől; úszás meg röpülés határolja a mozgás fogalmait; futni csak a vizi pók tudna itt. * Előttem minden zöld, amire a tekintetem esik: a nád, a viz, az árnyék. Mögöttem egy folyvást távolodó, el-elmaradozó tarka világ: csupa szépség, csupa illat, csupa hintés dísze a pusztának. Vidám, természetes hangok vegyülékével telve, igaz meleg szinek ragyogó pompájában úszva. Amerre megyek, nincs senki, aki várna rám. Ki tudja, visszakerülök-e még? Nem huznak-e le magukkal a mélybe a lápi lidérczek, akiknek most kényökre-kedvökre biztam a sorsomat ? 1 Izzó napja julius havának a hőség erejével hajlítja nteg utamon a lápi növényzetet. Nem állja szilárdan az sem a fonnyadást; megbénul a dereka s ledől ingó feje a vizre. Hátha egy csöppecske harmat igy hamarabb éri? Hátha a felbukkanó ungok meghintik egy kis nedvességgel, amint szétcsapnak maguk körül s elföcsögtetik a láp langyos vizét! Lefekszem a csónak fenekére s óvatosan meghengergőzöm a nyiszorgó sásderekaljon, amit a beszivárgó viz ellen vetettem magamnak. Be' nagy boldogság ez itt, a hallgatás költői honában ! A tánczos szitakötő is csak korhadt tuskónak néz, mikor derékszögbe hajlított térdemre ereszkedik.