Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

Egy múló világról. if Zizegő nád tenyész mindenütt, hajlós börtönfalat fonva körém. Ne higyje senki, hogy ez csak olyan frázis. Könnyű a lapon boldogulnod, amig csak buja sás tapsa fogad; könnyű a sik vízen eligazodnod, amely fölött tiszta kék ég ragyog; könnyű az éren végig surrannod, amikor tudod az irányt, amelyre kilyukad utad végczélja. De temesd be magadat a magas nád közé, ahol nincs többé Ariadne-fonál se légben, se vizben; a'hol csak az Isten meg a gyakorlatod segit, s épp ugy megtanulsz imádkozni, mint a tengeren. Susogó nádak hajlanak át csónakom fölött. A lápon majd mindig jar egy kicsike szellő, amely a mocsárviz párázatával születik s nem tűri, hogy egy helyben maradjon az erjedés gőzével terhes levegő. Ugy meghimbálódik tőle a fakéregből vájt gyenge alkotmány! Az egyik kákabuzogányrol nyálkás, zöld béka pattan le a csónak szélére, onnan pislog rám eleven szemével; egyszerre csak felfújja hófehér tokáját s arczomba brekeg, hogy mindjárt permetezni kezd tőle egy átsuhanó felhőből a ragya. Az elvánnyadt titánok, akiknek a hátán az egész láp nyugszik, felriadnak álmukból a felséges hüvösségre. Nekik nagy öröm az, ha megbizsergeti fölöttök a mozdulatlan vizet a permetező cső. Én csak várok, meg újra várok a csónakomban. Mire? Talán hogy leereszkedjék rám az ég nefelejtskéksége és a hit malasztjával elárasztva, a körülem tenyésző reménységgel megerősítse a természet iránt érzett rajongásomat ? Nem ! A zizegő riád közt én csak a lap zenéjét várom ; azt a felséges, különös muzsikát, ami énnekem a szfinx dala, a csengő vizek hullámcsapása, az üveggyöngygyé vált harmat gördülése vagy tán még lagyabb, mélább és halkabb mindezeknél.