Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

A vad fiúk

A vad flúk. 33 minek is vagyok ! sopánkodott, s mohóbban fogott hozzá, hogy eltüntesse a pogácsákat. Tele szájjal hadarta aztán: „megöl ez az ember, megöl — a vén gonosz, lelketlenségével!" Ezt már a kis öreg csak félfüllel hallotta. Kint járt az udvaron s lármásan hívogatta össze a kutyákat. Czorkára fűzte valamennyit. Voltak vagy négyen; telivér kopó mind : fényes feketeszorű, sarga szemöldökű, rezes orrú. Kettő kölyök volt, kettő öreg. Az öregek csak megmaradtak volna mögötte a lánczon, de a fiatalok szörnyen bomlottak; azok mindenáron hajtani akartak rögtön, s nyefegve, hehegve, lihegve rúgtattak előre, nagyokat rantva gazdájokon, aki alig birta visszaczibálni őket. Ha az öreg „Csiga" nincs, tán nem is bir velők. De a haragos morgó Kani, a kopók nesztora, fel-felmordult, ha megsokallta a kölykek ficzkándozását. Mert iszen ót is rángatták azok, nemcsak a gazdát. Ahányszor Csiga felhördült, a kölykek sunyítva lapultak meg s elcsöndesedtek kis időre. A vén gonosz megsimogatta a mord kopót. Csiga lomha kedveskedéssel nyalta végig a simogato kezét. Nagyon szerették egymást Talán azért is, mert sánták valának mindaketten. A kis öreg biczegett, s ennélfogva futni nem volt szokása. Csigának még szopós korában történt valami baja; megfeküdte egyszer az anyja s attól elferdült az egyik hátulsó lába. Sohasem lehetett hát olyan gyors, mint a többi; összeillett a gazdájával. Mentek, mendegéltek. A kis szürke ember nagyokat lélekzett s el-elmosolyodott. A mamára gondolt, aki odahaza egyre szidja. Milyen jó is, hogy nem jöhet utána; nem engedi a haja 1 Andalogva ment át a lókerten, az erdő felé. Gyönyörű idő volt. Az apró tüskebokrok Bársony István : Szól a puska 3