Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Boldog idők

Boldog idők. 27 a talajt. Hopp! most mintha czövekké változott volna: mozdulatlanul áll. Ott a szárnyasok Tündér Ilonája — előtte! Kitalálom. Szinte hallhatólag vert a szivem; nem bírtam fékezni fiatal hevemet. Komoly vadászhoz illetlen módon eredtem futásnak Britt felé. A vén kutya a zörgő, ropogó zajra lassan fordította hátra a fejét. Úgy rémlett nekem, mintha szemrehányás lett volna a tekintetében; mintha ezt mondta volna: »Ugyan-ugyan, mire jó az a nagy rohanás: — meglásd, még felvered s aztán lihegve elhibázod ; — gyere ide lassan, nyugodtan, majd rávezetlek azután én, az én orrom elől már el nem fut többet, jót állok arról." Szinte elpirultam, annyira éreztem a feddést. Szót fogadtam Brittnek. A szalonka fölrepült s a következő pillanatban Britt diadallal hozta. Negédesen riszalfa hozzá a derekát; tetszett neki a dolog rendkívül. De mi volt az ő öröme az enyémhez képest Megöleltem hűséges társamat s hizelgó szavakkal árasztottam el. Közben csudaszép zsákmányomat simogattam. Itt vannak tehát igazán!... Es ime, ez az első!... Bizonyos, hogy az egész megye környékén ez az elsó. Most már nem lehetett volna velem bírni. Még Britt is hiába komolykodott. Vérszemet kaptam s túlzott reményekkel száguldtam be az erdőt, úgy okoskodva, hogy ahol egy volt, ott több is lehet. Hiába! Egyetlen sneffet sem találtunk, pedig már a vágás legszebb helyeit bujtattuk össze ketten. Eközben eltelt a kora tavaszi délután. A márcziusi szelid est közeledett, amikor csattogó dallal búcsúzik a naptól a fekete rigó.