Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Boldog idők

24 Bársony István merek közülök, aki az ő legszebb szarvasit sem Sajnálta volna cserében ezért. * * * Fiatal legény voltam s húsvéti vakáczióra kerültem haza Kraszna-Béltekre. Hogy jóval előbb haza érkeztem, mint az ünnep okából illett: azt derék tanáraim nem kérhetik már tőlem számon. De mikor a bélteki s a dobrai vágás oly kimondhatatlanúl hivogatott-csalogatott a rügyfakadás idején a vadgalambbúgástól visszhangzó erdőkbe, ahol a tavasz édesebb leheletü volt, mint bárhol a világon ! Ezek a vágások voltak az én vadászterületeim, ahol kiskirálynak éreztem magamat. Ezeket a sűrűségeket alig járta kivülem más; legfeljebb, ha Sipos Bertalan, a félviseltes erdész, aki jobbára az én kedvemért jött ebbe a labirintbe. Az ő eleme sokkalta inkább vala a vágás valamely tisztásán való csöndes leszállás, ahol pipázgatva-elgondolkodva várta estennet, a föld kerekségének legszebb madarát, az erdei szalonkát. Van abban valami felséges, ha az ember tudja, hogy messze területen egyesegyedül van s ott ura tettének, szabad mozgásának, amiben nem korlátozza senki, semmi s amelylyel idegen jogot nem sért, mert ilyen jog nincsen az útjában. Ha elindultam bármely tájéka felé az égnek, meg nem állithatott senki sem. Ha a sok mértföldre terjedő erdőség valamely pontján megpihentem, kifújtam magamat: csudálatos némaság vett körül s szinte lehetetlennek tetszett, hogy emberrel találkozzam. A magány édes .érzése dagaszthatta lelkemet a megrészegülésig. Ábrándozhattam és elhitethettem magammal, hogy minden csak én értem, énnekem van: a susogó lomb, a tovacsúszó árnyék, a halk