Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A havas alján

32 Suhogás, szárnycsapkodás két-háromfelől is. A kakasok rohanvást jönnek ; beröpülnek, — mögém ! Ebben a pillanatban még moccanni sem szabad. A kakasok hallgatnak. Bizonyos, hogy megfeszített figyelemmel lesnek, nézelődnek. Mielőtt teljesen megnyugodnának, előbb bizonyosságot akarnak szerezni, hogy nincsen a közelségökben veszedelem. — Csu-ssuitty ! . . . Kezdi már az egyik s heves szárnyrebbentéssel száll arrább. A többi utána. De ez nem megriadás, nem bizalmatlanság, csak véletlen indulat, ami kissé meszszebbre sodorta a finom társaságot. Most kezdik a dürgést. Már rázendítette valamelyik : »blublu-blublu-blublu . . .« Hirtelen elhallgat. tJj kakasok jönnek. A társaság teljes; minden idejáró kakas »beröpült« már. Itt az ideje, hogy lassan, óvatosan feléjök forduljak. Vonalról-vonalra emelkedem, félkörben kanyarodom s úgy keresem alig nyílt pillám közül az ernyő lomb falán a figyelő-rést. Meglátom őket. Négyen előttem, de legalább is száz lépésnyire tőlem. Kettő jobboldalt, messze. Egy, a legnagyobb, legfeketébb, legtüzesebb : vagy nyolcvan lépésnyire, balról, egy duzzadt hancsikon. Most kiterjeszti a szárnyát, mintha meg akarna ölelni valakit, s fejét emelve, nyakát kinyújtva, rugalmasan ugrik, jó két araszosat. Aközben suttyant egyet: »csu-ssuitty 1« Ez a többi kakasnak szól. — »Ki mer kikezdeni velem ? Kinek kell egy pár pofié, egy pár rúgás ? csak jöjjön; ide jöjjön !« De biz' egyik sem jön. A »négy« amott bomlik már egymás között. Párosan kerülgeti egymást és sátoroz ; dürrög. Most ez a vén is nekibuzdul; kiterjeszti lantos farkát, szétnyitja oldalvást a szárnyát, amelyen rögtön megjelenik a díszes fehér sáv, amit csak ilyenkor lehet látni ; nyakát vastagra duzzasztja, egyenesen előre nyújtja, mintha megmerevítené ; tipeg-topog, forog, aztán megáll, a szárnya végét szinte lecsüngeti, egész állása olyan, mint a csirkéit hívó kotlóé ; az alatt pedig csillog-villog hófehér tükre, amit két nyitott tenyérrel is aligha el lehetne födni. — »Csu-ssuitty ! sususu ! ...« (Most ugrál, táncol.) Azután még jobban sátoroz és gurgulyázni kezd : — »blublu-blublu . . .« (Ez az asszonyoknak szóló csábító csalogató dala.) Rákezdi egy és folytatja mindegyik. Azok ott, messzebb, egymást keresik, tötyögve, berzenkedve sétálnak egymás felé s ha szemközt jutnak, összeugranak, mint a házi kakas. Három pár is birkózik-verekszik-veszekszik egyszerre. Csak ez van magában. Ezt egyik sem bántja, mindegyik messziről tiszteli. (Híres, komisz verekedő lehet.) Hol ércesfekete begyét-fejét mutatja ; hol hófehér tükrét; nem győz gyönyörködni a saját hangjában. (Nagy színház ez !)