Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A havas alján

28 sokat ígérő dalára egyszer csak jelentkezik a »szép nem«, amely eleinte rejtőzve és szemérmesen hallgatta a kínálkozó első szerelmest ; de akkor ott akar lenni a többi kakas is ; hisz kakas sokkal több van, mint tyúk, s aki nem elég fürge és merész a kérők közül, azt könnyen utóiéri a kényszerült coelibátus sorsa. De mindez a nyíltság jegyében történik, szabad térségek fedezetlen oltalma alatt, ami lehetetlenné teszi, hogy a nyirfajdkakast, amelynek — a példabeszéd szerint — »minden szál tollán egy-egy szeme van«, — akárminő furfanggal és ügyeskedéssel is megközelíthessük. Ha tehát fel is fedezzük, — sokszor bizony hosszas és fárasztó kutatással, — a kis kakasok találkozó-helyét, a nyirfajdok tánctermét, kakasviadalokra szánt cirkuszát : még hátra van a szemfüles, rendkívül vigyázó ficsúrok rászedése, amivel az eszökön túljárunk s éberségöket ravaszul kijátsszuk. Könnyű a kis kakasoknak nyomukra jutni, ha tavalyi izlésökhöz hívek maradnak, mert a kipróbált jó dürgőhelyekhez szinte vakbizalommal és példátlan állandósággal szoktak ragaszkodni. De ha valami kiszámíthatatlan körülmény elriasztja őket, s más nászterület keresésére kényszerülnek, akkor a nyirfajdvadász elkészülhet rá, hogy keserves sötét hajnalokat kell föláldoznia, amíg a valószínűség csalóka esélyeit kipróbálja, s hol itt, hol ott figyel, hallgatódzik, leselkedik : merre szólal meg valahol a kis kakasok hajnali hangversenye. Ah, de végre megcsendül fülében a vágyva lesett egyhangú dallam, a bugyogva gurgulyázó »blubluzás«, ami elárulja, hogy merre van az új tornatér. Elő a messzelátóval gyorsan ; végigkutatjuk így a távoleső rétségeket is és fölfedezzük a hajnali világosság növekedésével a rétségen mozgó fekete pontokat, amelyek élesen válnak ki fakó környezetök színtelenségéből. Azok a fekete pontok a kis kakasok. Ahol együtt látjuk őket, amint sátoroznak, forognak, táncos ugrándozással suttyognak, majd meg birokra kelnek : ott van jövendő szintere a diadalunknak. Ott kell tudniillik »ernyőről« (búvóhelyről) gondoskodnunk, mert ha a kis kakas még dürgőelőadást sem tart közönség előtt s őt ebben a mulatozásában csak meglesni lehet: annál kevésbbé tűrné, hogy amikor ömleng, eszünkbe jusson feléje tolakodni. Ne mi menjünk hát hozzá, hanem ő jöjjön mihozzánk. Ahol a hajnali »beröpü. lés« biztos helyét kilestük : oda búvunk, előre ; jóval pitymallat előtt, amikor még mindenre az éjszaka csendje borul a havasalji réten. Ahova búvunk, az az »ernyő«. Ahol természetes bokrozatból bírjuk valahogy a dürgés színterén fölépíteni, megsürjíteni, hogy láthatatlanul alája juthassunk : ott ez a legjobb csel. De ahol egyáltalában nincs megfelelő, ernyőnek való borovicskatömb, oda egyszerűen — viszünk és leszurdaljuk. S mink most egy ilyen »ernyő« felé igyekeztünk. Kabzány már rég leszállt a szekérről, s az apró lovacskák előtt siet a lámpásával. Rettenetes út ! Egyik döccenő a másik után. Itt minden automobil tönkre