Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

Az a bizonyos egy hét

20 ga-ga; gagaga; szelíden, lágyan, diskurálva mondja. A gá-gá csak harci riadó ilyenkor; a bajvívó vetélytársak »en-garde«-kiáltása. A nádak rejtelmes országa megélénkül tőlök ; az első tavaszi verőfény megrészegíti őket. Néhány napig, egy hétig, jóformán folyvást a levegőben vannak: le-leszállnak, hogy a közelgő másik pár gagyogása megint új sietésre nógassa őket. Ilyenkor a gúnár nyaka mégegyszer olyan hosszúra nyúlik, mint a tojóé. Az örökös figyelésnek, az állandó éberségnek a jele az és egyszersmind afféle daliáskodás, tetszelgés, délceg magakínálás is, ami a másik gunarat dühbe hozza. Kivált az ilyen özvegyet, mint ez a pár nélkül szűkölködő veterán-vitéz, ez a harmadik a kelletlen szövetségben, aki mindenütt csak békebontó és így igen alkalmatlan. Az a bizonyos »egy hét« volt éppen, amikor ott jártam az izsáki nagy zsombikos tájékán, hogy gyönyörködjem bennök. Amikor más élet a kezdődő tavasz nagy irombaságában és hallgatagságában jóformán alig van ott, mint az övék, a nagy szürke ludaké, amelyek minden vadlúd-faj közt egyes-egyedül hívek hozzánk a költés időszakában is. A pacsirta már itt volt, de dalolni még nem mert; csak úgy meg-megcsirrent szegényke és a tocsogók aszott füve közé szállott, ahol egymásra lelt a nádi sármánnyal. A ringó vizek hátán látni lehetett néhány fekete pontot, amint vitette magát a sodró hullámmal. Hókafejű cigánymadarak, szárcsák voltak. Még teljesen némák; éles kittyenésök még nem riasztotta a nádas lakóit. Nemrég érkezhettek s még szokniok kellett az új hazához. De a lúdpárok már javában nászutazgattak ide-oda, és a nagy csendben, ami a mohón hallgatódzó embernek fülzúgást tud okozni a lüktető érverés miatt: az ő szavokat hihetetlen távolságokra elhallottam. Egy hétig tart s az alatt mindegyre sürgetőbb a sok »g a g a-g a g a g a«, mindjobban úgy tetszik, hogy a tojó már nem csak a maga jószántából indul új meg új légi kirándulásra, hanem mert kergeti az ura. Egyszer azután gyérül a mozgó párok száma. El-elmaradozik egyik is, másik is — odabent. Már csak a gunarak húznak ki a rétszélekre magokban. A tojó ül a fészkén. Most azután igazán tavasz van.