Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

Az a bizonyos egy hét

AZ A BIZONYOS EGY HÉT. fülöpszállási Galambos olyan volt, mint a sík tenger. A messzeségbe vesző legelő-terület úszott. Szabadszállás felől nyomta a szél a vizet s a lapos medencében fehértarajos hullámok hömpölyögtek. A hullámrajok mintha ibolyamezőn rohantak volna végig, olyan kéket mutattak. Csípős ostorral csápolt a szél, s amint az égre néztem, hogy hát odafent milyen az idő : ott a felhő-sereg elnyújtózva futott előre, Csengőd irányába. Most nem hasonlítottak az ég e könnyű vándorai göndör bárányokhoz, hanem lobogó sörényű paripákhoz. Mint amikor a csikós nagyot pattant a karikásával s ereszti a ménest maga előtt, neki a nagy Hortobágynak, a síkegyenes úttalanságnak: úgy száguldott felhő-felhő hátán, mégis külön mindegyik; csak éppen hogy nem robajlott, de annál jobban fujt ; még mintha a horpasza is remegett volna bele. Hol itt kukkant ki a nap sugárzó ábrázata, hol ott. A felhő-paripák elibe tolakodtak egy-egy pillanatra, de rögtön tova is vágtattak ; s amíg másik felhő röppent arra a pontjára az égboltozatnak, addig a nap hamar megcsókolta a vizet és sugarának az érintésével szikrát csalt ki belőle. Bolondosán szép volt így ez a kiskúnsági csalóka tenger. Minél tovább néztem, annál jobban hiányzott róla egy csónak, amit hányj on-vessen magán a hullám vagy legalább ringasson, tovalendítsen: hadd hihessem, hogy ez itt igazi víz. Hisz' az egész nem volt más, mint a koratavaszi hóolvadás, ami megfeküdte a lapályt és most a szélben Szabadszállás alól idáig dagadt. Nyárára elmúlik, eltűnik; és nem marad belőle máshol, mint a legelőt körítő zsombikosban. Vagy talán még ott sem. A májusi nap elkezdi fölszíni, apasztani ; júniusra már fölibe nő a buja fű, az védi, takargatja egy darabig; árnyékba rejtegeti; de azonközben maga is szomjan issza. Júliusra mind elfogy. A kaszás már szárazon topog előre, 3 ^^Tormészettu^ \ Könyvtáré \* v— Múzeum