Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A bojári pusztán

16 — Ejnye, hallja-e... köszönöm. De hogy tudta, hogy elfogyott a gyufám? — Muszáj vöt azt tudni. Le tetszett venni a kalapját és a szélnek fordulva tartotta maga elé. Aztán még sem füstölt a szivar. Nyilván elaludt a gyufa és nem volt több. (E biz* ilyenformán esett.) — Kurr ! nye, hejj ! ! Kondor ! . . . Ez megint a barangoló kedvű disznónak szólt, amely már eloldalgott volna. A szíves marasztalásra megállott. — Látja a ténsúr, mindig van velők dolog. — Az ám. Sokat kell diskurálni, úgy-e. — Akad elég miegymás. Amikor bomlanak. Zöldre vágynak. Tavasz felé — mindig. Ilyenkor ravaszok; — ha nem vigyázok, könnyen csúffá tesznek. Mindjárt a vetésen vannak. Tornyos te, Tornyos ! . . . A vén koca, amelyiknek az intés szólt, neheztelve röfögött. Hát még ez sem szabad ? Pedig csak a lucernás szélét kezdte végigtúrni. Makari kicsiholt. Rágyújtottam. — Isten áldja meg kendet. — Isten áldja meg a ténsurat is. Visszaindultam a széles-tágas rónán. Sokáig hallottam, hogy szólongatja Makari a disznait mögöttem. A hangjában hol fenyegetés volt, hol hízelgés. Kivált amikor »Tündérrel« beszélgetett. Szépséges göndörszőrű, gömbölyded koca a Makari tündére. Mindig ott bócorog a kondás körül s ha eszébe jut, odamegy hozzá, addig lökdösi az orrával, amíg Makari neki nem áll, hogy megvakarja. Most is hallom a hangot-messzehordó tiszta levegőben, hogy biztatja kedveltjét a kis gnóm : — Gyere no ; látom már, mit akarsz, gyere ; — megkenegetlek, no! Fejem fölött magasan egy falka vadlúd húzott át. A körtefák táján megint ott keringett egy árva vadgalamb s végre megült. Egyszer csak megütötte a fülemet valami, amit februáriusban még sohasem hallottam. Az a magányos kék galamb búgott. — Mintha már itt lett volna a tavasz, és most a párját hívogatná a szerelem vágyában égő hímgalamb. Ez a méla, panaszos, nyögve sóhajtó hang megindította még a felhőket is. Egy szürke felhőfoszlányból szelíden kezdett cseperegni az eső. Az is azt bizonyította, amit a kék-galamb bugása. Hogy vége a télnek és rohanvást jön a győztes kikelet.