Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A bojári pusztán

15 kinyögni; az első szótagot egy kicsit ijedten, hangosan, hosszan és lefelé hajlítva, a másikat pedig csak úgy utána bökve-lökve, az »o«-betüt majdnem el is hagyva, hogy csak a »d—r« maradjon meg a »dor«-ból, az pedig összefolyjék. így aztán mindjárt mozdul a Kondor-nevű disznó ; fülel, hogy mit akarnak vele. Megfigyeli a parancsot, ami egy intésben, egy csördítésben van s engedelmeskedik. Igaz, hogy egy kicsit meggondoltan, de nem a pártütés vágya miatt, csak mert rest és ráér, hisz' elég hosszú a nap. Itt csakugyan az. Nem lehet végét várni. Olyan szörnyűségesen egyforma, hogy minden perc tízannyinak tetszik. A kis gnóm rég megszokta. »Kurrr-nye !«... hejj-nyeh 1 !« mondogatja gyakran és ebbe árnyalatokat, változatokat tesz, amit az okos disznó megért. Hallgatom és a köztünk levő ártér-töltés mentén lopódzva közeledem hozzá, nehogy észrevegyen, mert szeretném egy kicsit meglesni, amint a disznókkal barátkozik. A töltés kanyarulata odahajlik közel a kis gnómhoz, aki különben kondás, és Makari névre hallgat. A kanyarodás pontján magányos vén fűzfa gubbaszt, annak a vastag dereka mögött húzódom meg, úgy tartom kémszemlémet. A beszélgetés folyik, de biz' nem sokat értek belőle. Csak azt látom, hogy a szólongatásra itt is, ott is feltápászkodik egy-egy disznó, és röfögve verődnek összébb valamennyien, pedig Makari csak csördít, puffog az ostorával, hogy azt hinné az ember, inkább szét kéne attól futni, nemhogy gyülekízni. De valamennyi csak erre húzódik, mintha röfögve kérdené : mi kell, no ? Makari hívja őket. Rongyos — nye 1 . . . Cigány — nye ! Lógó — nye 1 Tündér nye ! — Lám, még tündér is van, és mind abból ért, hogy »nye !« Az igaz, hogy ebbe a »nyekkenésbe« annyi gyöngédséget tud beletenni a kicsi kondás, hogy azt a disznók simogatásnak érezhetik. — S egyszer csak megindul a gnómocska és a konda is jön utána szépen, egyenesen arra, ahol én bújok a nagy fűzfa mögött. Amikor vagy harminc lépésnyire van tőlem Makari, ámbár nem láthat, mégis megemeli a kucsmáját s azt mondja : — »esés jónapot a tekintetes úrnak.« Erre már előlépek. — Hát maga tudta, hogy itt vagyok ? — Hogyne tudtam vóna. — Honnan tudta, mikor olyan nagy kerülővel fordultam erre a töltés mögött ? Itt pedig elbújtam. — Igenis instálom, de más senki se járt még ma a pusztán, csak a ténsúr, más hát a fa mögött sem lehetett. — De azt hogy tudta kend, hogy van itt valaki. — Azt is könnyű tudni. Az apró madarak, akik erre a fára szoktak szállni, most mindig ijedten kanyarodtak el innen, amióta itt tetszik állani. (Hát ez bizony Kolumbus-tojás volt.) — De maga csak akart valamit, hogy erre jött ? — Igenis instálom, láttam az imént, hogy a ténsúr rá akart gyújtani, oszt' a gyufája elfogyott. Kicsiholnék a tekintetes úrnak.