Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

A lukói kút táján

A LUKÓI KÚT TÁJÁN. ukó egy kis tót község és fent van valahol Sáros megyében. A »lukói kút« pedig még feljebb van, a mindjobban elvaduló erdőség mélyén, ami a község fölött nagy messzeségre terjed. A lukói kutat tehát nem látogatja a község népe. Vizet senkise hord onnan. Pedig fölséges, kristálytiszta, remek ízű forrás az. Hanem bizony keserves volna onnan a vízhordás. Hisz messze esik a községtől a lukói kút, amely tulajdonképen csak akkora medencécske, hogy azt egy valamirevaló tót kalappal szépen be lehet födni. A »kút« mellett vén bükkfák állanak őrt; mohos derekuk úgy dülöng, mintha becsíptek volna attól a remek italtól, amit folytonfolyvást szürcsöl a gyökerök. Két ikerfa ölelkezik a »kút« gödrének a szélén ; azok egymást támogatják, hogy a másik bele ne szédüljön valahogy a mélységbe, s ott ne vesszen. Mindenütt a bükk az úr itt; a tarkaderekú, simakérgű bükk ; amelynek a töve vastag ujjakkal kapaszkodik a talajba, s ezek a kemény, szívós gyökérujjak smaragdgyürüt viselnek zöld mohból. Az erdő etájt jobbára vénülő fák gyülevész serege ; nem sűrű, inkább ritka ; a délutáni nap könnyedén küldözgeti be köztök a sugarát, hogy meghintse sárga fény foltjaival a talajt, az avart s a gunnyasztó köveket. Az emberek már elmentek, — elvonultak innen, s magam vagyok. Az »emberek« a lukókörnyéki falvakból való hajtók és vadászok voltak. Micsoda »vadászok 1« . . . Bocskoros, fehér darócba öltözött, tót községi bírák, akiket ámbár nem illenék azzal gyanúsítanom, hogy született orvvadászok, — de hogy vadászjegye egynek sincs, arra mérget mernék venni.