Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Puszták zenéje

74 BÁRSONY ISTVÁN végig; — de aki hallgatja, meg nem únja; akinek szól, az meg még kevésbbé. Hisz' mindez szerelemvallás, a szerelmet érlelő nyárnak évadján ; — amikor még szól a berekben a fülemüle és a mezőn javában dalol a pacsirta ; amikor még az éjszakák is telvék szerelmi hangokkal s a három éjjeli dalnok : a fülemüle, a fürj s a nádirigó, — soha bele nem fárad, hogy kiöntse a szívét. Fülemüle itt nincs. Őneki itt sok a fény, sok a mozgás, a zaj. Az ő hazája az ezernyi rejteket kínáló bokros erdő ; a sűrűségek ligetje, ahol nappal is találhat a maga számára egy-egy zugot, ahol mintha megszállott volna az alkonyat. Itt, a csendesnek hirdetett s mégis élénk mező világában, ez a zavarosvízű patak tájéka minden, ahol el-elfogyó, meg újra előtűnő árnyék születik a partmenti fák és bokrok alatt. Itt az éjszaka borít igazi homályt a pusztaságra ; s az is csak akkor, ha felhő takar el holdät s csillagot. Amikor elfogy az égről minden derengés, még a csillagé is : akkor a puszták valamennyi zenéje elhallgat; de ha süt a hold és fényes az éjszaka, akkor a nádirigó sem únja fújni Pán repedt sípját s a fürj is megcsendíti pattogó daktilusát az elcsendesült rónán. Most a kaszások délideje van, s leghangosabb : a harang. Ámbár csak úgy száll hozzám zengő kondulása, mintha a másvilágról jönne, mégis az ő hangja tölt be mindent. Mintha a madárhangok csak a nagy zenekar mellékszólamai volnának most, merthogy a harang dallama csendül s övé az elsőség. Még a patakmorajlás is ennek a kísérete. A sárgarigó is csak a harangkondulás zenéjét szépíti fuvolázásával. Még a hirtelenében esőt jósló zöldbéka is. A parti bozót mellett cirpelő tücsök is. Minden . . . minden!