Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Gulyások

Gulyások. A magyar puszták világa lassanként összezsugorodik. Fogy a végtelennek tetsző rónaság, amelyen a határt ott kellett keresni, ahol a föld az éggel összeölelkezik. A róna ugyan megvan ; de a kultúra széttagolja. A városok és a falvak terjeszkednek ; aki nem fér el bennök : kihúzódik a mezőségre és tanyát ver odakint. Pedig a pusztai tanya olyan, mint tavasszal a szélkiáltó madár. Ahol egy leszáll a szikes tó partjára, oda a társai közül százan is kívánkoznak. Ha a lakatlan rónán felépül az első paticsviskó, amelynek állandó lakója van : csakhamar elkezdik verni, építeni valahol a szomszédságban a másodikat, aztán a harmadikat, s lassanként a többit. Eleinte annyira esnek egymástól, hogy az emberszó még nem ér el odáig, pedig a puszta felséges tiszta levegőjében, nagy csendjében, hihetetlen messzeségből is átszólogat egymáshoz a tanyás. Egy kicsit emeli a hangját, de nem kiabál; — hisz' abba beledagadna a nyaka és golyvát kapna tőle. — Lassú ütemmel mondja, amit mond, hogy minden szótag bátran szállhasson ; se előtte valóval, se utána következővel össze ne keveredjék. így lehet könnyen megérteni; nem kérdik akkor onnan túlról: mi az? mi baja kendteknek? ! . . . Hovatovább közelednek