Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Őrség

ŐRSÉG 63 mesterdalnok versenygése bűbájosán keveredett össze az éjszakában. A gyepen gyémántos harmatcsillagok. Milliárd parányi csepp ; átsuhanó szellemek könnye, amely a holdfényben rezgett, élt. Egy lappantyú surrant elém, újra meg újra visszakerült ; talán az utat mutatta : merre menjek. A némaszárnyú madár ott szálldosott folyvást s egyre hívott. így jutottam el a kert végéig. Ott egy emelvény volt: a »messzelátó«. Nappal végig lehetett nézni róla az egész nagy pusztán. Arra mindenütt vetés hullámzott, buján és sötéten. Valahol messze, egy fürj pitypalattyolt; az egyhangú, ütemes szólam olyan igénytelen volt amellett a panaszos, szenvedélyes, gyönyörű dal mellett, amelyet a berek királyi lantosai zengtek mögöttem . . . Egyszer csak hallom a tanya felől : Tú-tú-tú ! — tízszer egymásután. A bakter fújta a tíz órát. A pusztán régóta pihentek már azok, akiknek hajnali három órakor kezdődik a nap. Egészen éjszaka volt. Ahogy a »messzelátóról« szétnéztem, mindjobban és jobban úgy tetszett, mintha megállna a világ. Teltek az egymást kergető percek; hallgattam a halk, sejtelmes neszeket, amelyeket a hajlongó gally okozott; láttam a derengő fényt a rónán ; éreztem a meg-megéledő szellőt, s azt gondoltam: mindegy, mi volt tegnap ; mindegy, mi lesz holnap ; csak ez a mostani pillanat ne múlnék el soha ; ezért érdemes örökké is élni. A tanya felől kutyaugatás hallatszott; az kizökkentett álmodozásomból. Valaki jár ott, tehát nemcsak én vagyok ébren ... A baktert nem ugatja a kutya ; talán valamelyik legény settenkedik a tanyán ; rést keres valahova . . . Hogy mindenütt ugyanaz a kis komédia folyik ! . A fürj vájjon nem azért pitypalattyol-e ? A fülemüle tán másért csattogtatja csudás dalát? Halk morgás zavart meg. Nyomban utána, csendes szóval csitította valaki a kutyát: »nve te ! te Rongyos !...«