Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Várunk valakit

VÁRUNK VALAKIT 51 mit ér lovasnak vagy kocsisnak, aki a kantárát vagy a gyeplőjét tartja. Treff határozottan jobb társnak, mint vizslának; szürkefoltos, kávébarna zömök teste — akár áll, akár ül, akár fekszik — mindenképen olyan, mint valami elbarnult, korhadozó tuskó. Még a vadállat is annak nézheti, mert Treífnek megvan az a ritka adománya, hogy ha Kell, negyedóráig is mozdulatlan. Erdőtjáró, csendes gazdája lehetett fiatal korában, akinek szüksége volt nesztelen figyelgetésre. Most, hogy így ketten vagyunk s leereszkedem egy igazi tuskóra : Treff odaül mellém és akkor ő is mozdulatlan tuskó. Mindössze, hogy okos szemével lesi, nincs-e a számára valami parancsom. Bizony semmi sincsen. — »Feküdj, Treff!« . . . azazhogy pardon: »lég^ dich!« — (így érti és erre szót fogad.) Lefekszik, elnyujtódzik; sütteti magát a jó kis meleg nappal; most még nincs rovar, légyféle, amely zaklassa, háborgassa. Magam csak ülök és nézelődöm. Onnan, ahol letelepedtem, négy irányban vezet négy nyílás az erdőben, mintha óriási szarkaláb nyoma volna. LIárom nyílás előttem sugárzik szét keskeny szögben ; egy pedig mögöttem szalad visszafelé, amíg csak a kanyarodásánál a szemem számára meg nem szűnik. Előttem nagy erdő; annak a könyökös szögleténél ülök, szemközt a vén fákkal. Jobbról-balról alacsony, sűrű vágás, rigólakta bozóttal. Hátul görbénfutó út, amely hamarosan elvész a vágás gazosában. Már a hajtógyerekek füttyögését sem hallom. Elmentek. Csak a rigó szól riadozó csacsogással, amelybe egy-egy dalrészletet is belefuvoláz. A nap megragyogtatja a sok barnaságot; abba most világos és sötét árnyalatok keverednek. Az avarfű szinte homokszínű; a cserlomb egy kicsit sötétebb; a meztelen bokorvesszők szürkésbarnák; csak a fűzfavesszőre fújta rá a kezdődő tavasz valami csekélyke leheletnyi keverékét a sárgának meg a zöldnek. A nagy fák kérge sötét; a nyílások vonalán gyenge fű2*