Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Pusztai csend

34 BÁRSONY ISTVÁN hol ürgelyukba szimatol és ha benn' érzi a lakót: nagy igyekezettel ás, kapar, hányja maga mögé a homokot, amíg meg nem únja. A kuvasz véletlenül épp' arra oldalog, amerre a nagy madarak meresztik égnek a nyákokat. Nem sokáig tart a tanakodás ; a gúnár szárnyat bont s egypár lépést fut, azzal biztatja a tojóját: »no lelkem, menjünk innen.« A tojólúd szót fogad ; lendül-indul; a gúnár nyomban utána ered ; követi az asszonyt minden vizeken által, amíg csak megint nem találnak valahol egy nekik tetsző nyugodalmas zugot, ahol békén leszállhatnak. Nagy árnyak suhannak el előttem a földön, nesztelenül. Feltekintek : a fejem felett gólyapár vált át. Hosszú nyakát kinyújtja ; hosszú lábát kinyújtja ; amazt előre, emezt hátra. Olyan így a kettő, mint egy-egy kereszt a levegőben; — húsvét hetére emlékeztetésképen. A gólyák elhúznak a rétre s alighogy letoppannak : lomha idegent riasztanak fel magok mellől. Lohogva csapkod a szárnyával és eleinte csüngeti vékony lábát; azután hogy már valósággal repül: ő is kinyujtózik, mint az imént a gólyák. De a nyakát, hosszú görbe nyakát, kétrét hajtja, úgy lódul begyesen, szinte pöffeszkedve, s reccsenő rekedt kiáltással szól vissza elmaradt párjának, amely még lent ácsorog valahol és gémmódra, mozdulatlanul lopja a szép napot. * * * Ümmögő-morgó, búgva panaszkodó hang kondul belé mögöttem a pusztai csendbe. Arra fordulok. Mialatt itt merengtem, tűnődtem : idefelé húzódott az első mezei örömöket élvező gulya. Most járja először a zsenge legelőt; az alacsony füvet még nem igen bírhatja a nyelvével sodrítani; de ha kevés is a legelő, annál ízesebb, finomabb; mindenek fölött pedig újság. Ki tudja, mióta hallom már a kolomp egyhangú szaggatott kongását. Csakhogy nem neszeltem rá eddig, úgy elandalogtam az egyedülvalóság örömében. Most a tülekedést sejtető bendő-hangok magamhoz térítenek. A ko-