Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Pusztai csend

Pusztai csend. A peszéri »Bogárzó« tájékán ülök egy pusztai kút vályújának a szélén. A kút körül nagy messzeségben csend. Ez a világ az elhagyatottság. A kútostoron nem lóg veder ; a gém alsó részén nincs kölönc ; a kútostort a gém nyaka magasra emeli; a vederhorgot el nem érném, hiába ágaskodnám. Április szeszélyes napja süt s a kóbor felhők alája csúsznak néha. Abban a percben, mintha nem is az a nap volna az égen, olyan hűvöskés szellő jár idelent. A napnak még nincs elég ereje, hogy az árnyékolt levegőt is átmelegíthesse. Csak akkor bizserget a verőfény, ha egyenest rám szakad. Neki tartom a hátamat, hadd fűtse. Szinte megborzongok a kellemes melegítés gyönyörétől. Apró légy rajzik körülöttem ; szárnyát szétterítve sütkérezik rajtam, amelyik leszáll rám. A szemem előtt villámlanak, a kalapom karimájára ülnek, untalan le-lecsapnak. Boldog elevenséggel élnek. A »Bogárzó« lapos medencéje színültig tele vízzel. Csillogó fehér vízzel, amelynek valósággal ezüstös a tükre. A nap félre libbenti felhősubáját s letekint a rövidéletű tóra,