Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Az a bizonyos egy hét

AZ A BIZONYOS EGY HÉT Itt még a víz sem kék, csak szürke ; minthogy szemközt nézem az árnyékba borult keleti éggel. Az egész tájék kihalt, sivár, amilyen csak a fakó nádas világa lehet kora tavasszal, amikor egy vigasztaló fűszál zöldjén sem enyhülhet a szem ; ellenben a szél süvít és a szürke vízen pásztás fehér csíkokat metsz ki pillanatokra az odavetődő, meg újra eltűnő fény. Amott látom a nádas között, a Kurjantó felé, a rét-őr viskóját. Keskeny gerinc visz oda ; jobbra-balra víz, a viskón túl is víz, meg nád. Innen nincs tovább. Itt nincs közlekedés. Itt megszűnik a világ. Aki itt lakik, az a magáén kívüli emberszót ritkán hall. Milyen lehet itt télen ! Amikor megdermednek a vizek s a nádra zúzmara rakódik ; amikor a nagy zsombik bozontos üstöke csupa ezüstté válik s némelyike úgy emelkedik ki a többi közül, mint egy-egy ősz kiklopszfej. A nappal köde nehéz lélekzetként fekszi meg a holt tájat, amely mindenfelé kietlenségbe vész ; a holdvilág is úgy néz le onnan felülről az éjszaka csendjében, mintha odafagyott volna és most már az idők végtelenségéig egyazon derengéssel próbálná idevarázsolni az éjféli nap hallgatag országát. És lám, mégis, ki tudja, abban a világ végére dobott viskóban nem lobognak-e a nádlángon kívül még más tüzek is, mint a tavasznak s a nyárnak a tüzei; csakhogy dobogó szív kell hozzá, ahol kigyúljanak. Most már vége a télnek ; — tavasz van. Mutatja a hullámzó tóság, meg a széllel versenyt futó felhő, amelyre verőfény fest széles ezüstszegélyt, pedig a tél felhőinek ilyen szegélye nincsen. Tavasz van, ámbár minden olyan kopár, olyan fakó ; még a hullám is színtelenül sodródik arrább-arrább, amerre a nálánál is fakóbb nád fürdik benne. Aminf az izsáki szöglet felé tartok, megszólal valaki, aki felettem elsuhog : gaga ! — gagaga ! — gaga ! Ez nem az a bizonyos gá-gá, ahogyan a vadlúd rikoltoz, ha messziről hívja, szólongatja egymást. Csak olyan egyetértő, halk beszélgetés, gyengéd szóváltás ez, sőt még az sem ; mert ámbár ketten vannak: a gúnár magában gagyog.