Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A «nagy rét» télen

204 BÁRSONY ISTVÁN Itt kezdődik a »nagy rét« legelhagyottabb vad világa, ahol, míg a tél fagya mindent meg nem dermeszt, nincsen embernek mit keresnie. Most aztán vágják rajta a nádat és hozzáférhetnek a rejtett szigetek szénaterméséhez, amelyet fagy előtt onnan kihozni nem lehet. Ihol előttem a keskeny földnyelv, amelyen nyáron, amikor beáll az apadás, eljut a rétvidéki ember az elhagyott belsőségbe, a titkos szigetségre. A keskeny, gátszerű földemelkedés bele-belehaj lik a rét laposába, ahol nincsen útmutató, s csak onnan tudni, hogy merre vezet a nyomtalan ösvény, hogy a nád azon a vonalon nem olyan járhatatlan. Térden felül érő barna vízben lábol a kaszás, amíg valahol megint partot nem ér ; ott ledörzsöli a lábaszárára ragadt piócákat s indul tovább, beljebb. Amikor a munkája terére megérkezik : egymaga van a jó Istennel. Bármi baj érné, valami hirtelen betegség, ott veszne segítség nélkül. Ki tudná, melyik zsombik mögött esett össze? melyik nádtömb árnyéka takarja? De most szabad a vásár, szabad az út a jégen. Most, aki kíváncsi rá, könnyen bejuthat olyan pontokra is, ahol előtte tán még sohasem járt ember . . . Dehogy nem járt! Ugyan van-e olyan púpja ennek a rengeteg zsombikosnak, amelyet vadlibafészekkereséskor Gagyari meg nem lépett? * * * Most is itt találom ezt a félig vadembert, akinek elválhatatlan szerelmese a »nagy rét«. Amint tavaszodik, kiszáll a réti rozoga viskóba, amelynek egyik falát bedöntötte a szél, de a többi három még véd, úgy ahogy, a kutyának való idő ellen. A tetején hol a Nap mosolyog be, hol az esővíz csurog át, könnyedén ; — Gagyari azt sem bánja. Hajnaltól késő estig talál itt foglalkozást, amibe bele nem ún ; fogja a piócát, szedi a bíbictojást, csikászik, halászik, madarászik ; és szabad amellett, mint a rabló sólyom, amelynek vetélytársa.