Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A «nagy rét» télen

A »NAGY RÉT« TÉLEN 185 Hol vannak már, valahol messzire ! . . . Darázsnagyságú pontokként látszanak a csapat tagjai; vontatott bús károgást hallat az egyik, mintha kürtjellel hívná az elmaradt vénséget. Annak minden mindegy. Csak ül a maga helyén s borzolt tollal gunnyaszt, mint a beteg. Más élet nincs itt most, akármerre nézek. Pedig ihol terül a »nagy rét« a vén akácon túl; százezernyi mozgó, beszélgető élet hazája valamikor. Itt van a járhatatlan zsombikos, amelynek a szakadékai köztlégiónyi vadruca hűsöl, amikor a nyárvégi s őszeleji meleg lankasztja napközben a vízi szárnyast. A lápi fűvel benőtt zsombikpúpokon libbenő szárnnyal ült meg a bíbic, s a réti héja a kanyargó zsombikárkokba leskelődött le, hogy orvul csapjon rá a meglapult vadrécére, amely ott sem lebukni, sein gyors repüléssel menekülni nem bírt. Most minden fehér ott is. A zsombikpúpok úgy sorakoznak egymás mellé s mögé, hogy hirtelen megdermedt hullámrajt látok bennök. Az aszott lápfűre is zúzmara rakodott le, s ez a csillámló fehérség a maga jegeces díszével élénken válik ki a korábbi hó egyhangúságából, amely mindenen rajt' maradt, ahol a zúzmarának nem volt jó helye. A »nagy rét« nádasa sárgásbarna falként látszik a messzeségben. A száraz, karcsú nád derekán sem hó, sem zúzmara meg nem maradt; ahogy a nádat a legkisebb szellőjáték is egymáshoz lendíti: könnyen lerázódik, ledörzsölődik róla a rászálló, jégmorzsává tömörülő pára. A »nagy rét« befagyott. A titkos, járhatatlan rejtekhelyek, ahol azelőtt csak az lehetett otthon, aminek szárnya volt: most mind elvesztették a megközelíthetetlenség varázslatát. Az apró rónavizek, amelyeken a csónak alig bírt megfordulni, megannyi rejtett tükre most a barna mocsárvíz világának; a Nap, ha lenéz rájek, ezer ilyen tükörben láthatja halványan saját képét. Az ér, a kanyargó kígyódzó vízi út, hóval lepett jégpáncélt borított magára ; ahol a szél a nádfalak közt befurakodhatott, leseperte a jégről a havat ; ott csak a bocskoros tud lépni, a csizmatalp ott meg nem tapad az üveges simaságon.