Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Ő reggelizik

Ö reggelizik. Az erdő szélén néhány vén fa áll, egy-egy kődobásnyira egymástól. Valamennyi csupasz, minthogy tél van ; de a koronájok környékén halványzöld bokréták mutatják, hogy ott még most is akad növényi élet. Az az élődi fagyöngy, amelyre rájárnak a léprigók, s kercegve hívogatják egymást. A rigók közt most nagy az elevenség, pedig csendes és kihalt az egész tájék a messze országútig, ahol a nyárfasor alatt csak ritkán jelenik meg egy-egy nyiszorgó szekér. Ölfát szállítanak a falusiak, s a tiszta levegőben idáig hallani, hogy buzdítja a fuvaros gebéit, amelyek görbült háttal vontatnak a fagyos rögön s elakadnak néha, ha kátyúba tottyan a nehéz szekér. A rigók élénken kercegve ülnek meg a girbe-görbe galyak közt, s most nem törődnek a fagyönggyel, hanem karcsúra nyújtott testtel lesik, nem történik-e valami köriilöttök, ami miatt minél gyorsabban kellene odább állaniok. Ez a készenlét egyikről a másikra ragad, s amint nyugtalan kíváncsisággal cserélgetik-változtatják a hely őket, s egyik fáról a másikra röppennek : recsegő szólásukban kérdezés és figyelmeztetés van : »láttátok? . . . vigyázzatok !...«