Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A «nagy úr» hazájában

116 zöld közt. A fa dereka barna, a levele pedig a zöldnek sokféle, de itt most még egymástól nem nagyon eltérő változatát mutatja. Lent, a haraszt, a hullott levél, homokszín sárgulattal hirdeti az enyészetet. Eközül a színkeveredés közül a szarvas jól kiválnék. Hanem neki is megvannak a maga védő erősségei. Nem a szeme. Ámbár kitűnően lát, nem tudja a szemének teljes tökéletes hasznát venni. Nincs igazi megkülönböztetése. Meglát mindent; de sokszor nem tudja, hogy mit lát. Ha a vadász abban a pillanatban, amikor a szarvas éppen feléje fordul, mozdulatlan marad, s ha a szemét nem szegzi úgy rá, hogy a tekintetök találkozzék: akkor a még tapasztalatlan szarvas megbámulja; egy darabig nézi, figyeli, lesi, aztán — tovább legel. Nyilván fatörzsnek, kődarabnak, élettelen valaminek hiszi. Persze, csak a tapasztalatlan szarvas ilyen túlságosan bizalmas, együgyű. A vén bika szeme jóval többet vesz észre. Annak nem elég a mozdulatlanság ; az emlékszik a formákra, a körvonalakra is, és tudja, milyen a faderék, milyen a sziklatömb. A szarvasnak nem a szeme a fővédelme. Sokkalta inkább a füle és még inkább szimatoló szaglása. A szarvasfül a legkisebb ágreccsenést is hallja s arra rögtön neszel. Ha a zaj ismétlődik, nem sokat kutatja okát, hanem kinyujtózik s istenhozzádot mond a környéknek, még mielőtt a lopódzva közeledő vadász megpillanthatta volna. Csak a halk robaj, amelyet a fonnyadt avaron okoz, jelzi, hogy nagy vad volt itt, de észrevette az idegent s most iszkol. Hát még szeletfogó szimatja! — Ez csak az igazi. Sokszor hihetetlen távolságról megérzi, ha »ellenség« közeledik. — S az ellenséges jelek közül is legfinnyásabb az emberszagra. Attól ösztönszerűen iszonyodik. Azt jó széllel több száz lépésnyiről is megorrontja s akkor riadtan vágtat el; mindaddig fut, amíg semmi nyoma a veszedelemnek. Azért a jó szél a szarvasvadásznak, a cserkészőnek, az első gazdagsága. Az kell, hogy a vad felől fújjon, ne a vadász felől.