Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Amíg lápok voltak

107 legkönnyebb lőni a még tapasztalatlan, gyanútlan fiókrucát, amely azzal ad magáról érettségi bizonyítványt, hogy repül, tehát már méltó egy lövet puskaporra. Merthát a vízi vad lassan fejlődik ennyire, nem úgy, mint a tyúkféle vadszárnyas, amely rég repül, amikor még nem arra való, hogy vadásszunk rá. A vadruca majdnem teljesen anyányi, ha az evezőtolla kinő, s a júliusi nyár meleg estéin, vígan repked ott, ahol arra való a terület és jó helyváltozást kínál a vízi vadnak. Vérszomjas szúnyogok milliárdja rajzott a lápok vidékén, s a rétek nedves párát terjesztő boglyáihoz húzódva leste a vadász a szerencséjét. Sem különös készség, sem nagy gyakorlat nem kellett ahhoz ; mindössze egy kis tűrni tudás, hogy ne éppen akkor csapkodja pofon magamagát egypár tucat szipolyos szúnyog miatt, amikor a ruca, a magasban, feléje tartott. Egyébiránt minden a véletlen szerencse dolga a húzáson, azon az egyen kívül, hogy a jó helyet (ahol tudniillik rendesen jó húzás van) mégis csak tudni kell. Ott aztán megáll az ember egy réti boglya mellett és eltűnődik a hangulatos tájékon, amely felséges színekkel tündöklik előtte. Még nappal van, ámbár az est közéig ; még ragyog az ég és az alkonyat enyhe fényessége aranyesőt hullat a nádas hajlongó zöldjére. Ezen a nagy messzeségbe vesző néma területen a bőséges nedvesség kövérre hizlal minden szál füvet, s a hervadásnak még nyoma sincsen itt, amikor a learatott táblák fakósárga tarlóján bágyadtan csillan a leáldozó nap. A nád susog és halk beszéde mintha titkos ébresztője volna a vad madárnak, amely az árnyas vizén pihent. Mozdulnak a gémek és lomha vergődéssel emelkednek a magasba, ahol kémszemlés utaikat járják s valahol ismét még lomhábban ereszkednek le a sekélyesbe. És indul a vadrucafajta is, egyenként vagy párosan, avagy kis csapatokban, ahogy a titkos kis tóságról éppen egyszerre talált felriadni. A nagy csapatok később odakint verődnek össze majd, a terített közös asztalon, az árpatarlók éléstára körül, ahova mohón húznak, mihelyt vala-