Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Amíg lápok voltak

Amíg lápok voltak. A nagy magyar Alföld rónáit valaha sok helyütt ellepte a laposok mocsara, amely néhol tóságokká duzzadt, néhol meg holt érré törpült, amelynek csak áradásos időben volt folyása. A nagy lápok akkor még java erejükben voltak, ha nem is éppen java terjedelmökben ; hisz' a víz valahogy mindig és mindenütt fogy ; a tengerek is apadnak, kisebbednek, ami a velencei álomországot egyszer majd meg is semmisíti. — Magyarország legnagyobb mocsara, az ecsedi láp, egykoron nagyobb terjedelmű volt százezer holdnál; s mire a lecsapolással végképen beteljesedett mulandó sorsa, alig lehetett volna a régihez képest ráösmerni. De még akkor is egy nagy külön ország volt az ; minden más földi világtól idegen. Aki nem látta s nem ösmerte, annak tiszta fogalma még a legtökéletesebb leírásból is csak akkor lehet róla, ha legalább más lápokat, kisebb nádrengetegeket látott. Városi ember, aki elkerül néha valami pusztára és ott a mélyebb hajlatokban felfedez egypár holdnyi nádast, amelyet a nyár aszálya rendszerint kiszárít: azt hiszi, ilyen lehet a láp is, csak sokkal több a nádja. Mintha az, akit a Balatonon tengeri beteggé tesz a fiók-vihar, azt gondolná,