Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659

Hajnali hangok

r - 7 — Ez „Ő"/ Az erdei sneff egy vándorpéldánya. Búcsúzgatva járja végig a vágást; elkanyarodik téveteg utain a szálerdő felé. Amíg a hangját hallom, egyéb nesz nincs számomra. Elnémul a különös vándorszólam ; de a rövidke negyedóra alatt még hallatja egy párszor más-más vándor. Csak ez az egy izgat. Ez az egy tölt el reménykedő vágygyal: vajha erre jönne! A rigók csacsognak; a kóborló gácsér megint fellármázza a környéket. Még egy fokkal világosabb a hajnal. A sneff-hangok végkép elhallgatnak. Az a bizonyos negyedóra elmúlt. * Most már csak közönyös mozgás zaja-lármája jelentkezik itt mindenfelé. Nincs mért tovább várnom a meztelen bokor mögött, amely úgyse bír elfödni. A hűvös tavaszi hajnalból lassankint kora reggel lesz, amikor már a színárnyalatokat is tisztán meg lehet különböztetni s az erdei tisztásokon megakad a tekintetem valami gyönyörűn. Milliónyi kék szem mosolyog fel rám, amerre csak nézek. Annyi az ibolya, hogy akarva, nem akarva, kék bokrétákon kell végiggázolnom, bármerre fordulok is. A levegőt a zsenge füvekről felszakadó nyers szag s az ibolyamezők illata mámorítóvá teszi. Már a nap is fent van s oszlatja a felhőt. A szürke drapéria közt nagy, fényes kék foltok támadnak, amelyek mindjobban terjeszkednek. Itt a tavaszi reggel; itt a verőfény, amelytől minden nappali életnek az ereje megnő.